Kínai szerencsesüti
És az ember felkelvén reggel, elővevé Bibliáját, majd a Bibliaolvasó Kalauz szerint elolvasá az aznapra kijelölt igeszakaszt.
És az ember felkelvén reggel, elővevé Bibliáját, majd a Bibliaolvasó Kalauz szerint elolvasá az aznapra kijelölt igeszakaszt.
Több tucat halálos áldozatot követelt a Palesztin Hatóság területén a sertésinfluenza – írta vasárnap számában az Iszráel Hajom (Izrael Ma) című napilap.
Számítógépes kalózok megtámadták a héten a Twitter internetes közösségi hálózatot, és elképzelhető, hogy mintegy negyedmillió felhasználó bizonyos adataihoz hozzáfértek – jelentette be a cég igazgatója pénteken.
Az elmúlt 10 év folyamán Ukrajnában a rákos megbetegedések terjedése növekvő tendenciát mutatott.
Az aszteroida, amely már két hét múlva elhalad a Föld mellett, rekord-közeli távolságra lesz tőle.
Leállt a forgalom a Záhony és Csap közötti magyar-ukrán határállomáson vasárnap délelőtt – közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság helyettes sajtószóvivője.
Egy alkalommal Jézus Isten embereknek szóló teljes üzenetét két pontban foglalta össze: Szeresd Istent teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes elmédből és teljes erődből, és szeresd felebarátodat, mint önmagadat.
Egy kínai üzletember a dobozos üdítők mintájára dobozos levegőt hozott forgalomba, hogy újra felhívja a figyelmet Észak-Kína légszennyezettségére, és arra, hogy Pekingben a szmoghelyzet tarthatatlan, húszszorosan meghaladja az egészségügyi határértékeket.
A 8-15 kilométer magasságban található élőlények aprók, de rettentő sokan vannak – az ott található részecskék ötöde ilyen mikroorganizmus.
Magyar származású, fiatal vállalkozó talált új funkciót az erősen környezetszennyező szemétnek.
End of content
End of content