Virtuális válasz
Válasz Tóth Sárának A reformációban volt egy erősen képellenes vonulat.
Válasz Tóth Sárának A reformációban volt egy erősen képellenes vonulat.
Nagyszabású fesztivál kerül megrendezésre Beregszászon május 24-25-én, Megarock néven.
2012 végén Ukrajnában 0,2 %-ot tett ki a defláció, azaz a fogyasztói árak 0,2 %-kal csökkentek – közölte a Központi Állami Statisztikai Bizottság.
Jóval megszületése előtt „emancipálta” majdani dédunokáját a brit uralkodó.
Ukrajnában nincs gazdasági szabadság – legalább is ez szerepel a Heritage Foundation alap sajtóközleményében, melyet a Wall Street Journal szakértői is szerkesztettek.
Életkora miatt csak pénzbüntetésre ítélték.
A blokkok sugárzási, tűzvédelmi és környezetbarát mutatói nem lépik túl a megengedett határértéket – írta meg a Podrobnosti.ua internetes hírportál.
Január 12-én az ungvári görögkatolikus Szent Kereszt Felmagasztalása székesegyházban püspökké szentelik Nil Luscsák atyát, az Ungvári Boldog Romzsa Tódor Görögkatolikus Teológiai Akadémia és Papnevelő Intézet tanárát.
A népszámlálás református vonatkozásait vizsgálta Riskó János egy tanulmányban.
Lábon lőtte egy ukrajnai cipész egyik ügyfelét, aki reklamálni merészelt amiatt, hogy nem készült el újév napjára a javításra beadott cipője – közölte az ukrán sajtó a helyi hatóságokra hivatkozva.
End of content
End of content