F1: Szujó Zoltán kettős szerepben
„2013-ban nagyobb hangsúlyt fektetünk az interaktivitásra”
„2013-ban nagyobb hangsúlyt fektetünk az interaktivitásra”
Az ukrajnai családoknak változatlanul igen jelentős összegeket utalnak át külföldön dolgozó hozzátartozóik.
Lemondott a Beregszászi Járási Tanács elnöki tisztéről Bihari András – jelentette a zakarpattya.net.ua a járási önkormányzat sajtószolgálatára való hivatkozással.
Több mint egy nyári fesztivál; igényes kulturális és szórakozási lehetőség, de olyan lelki töltettel bír, amilyet más rendezvényeken nem találhatnak a fiatalok.
2012 első 9 hónapja alatt 15 vállalat végzett tudományos és tudományos-technikai munkát.
A Simon Wiesenthal Központ az antiszemiták és zsidósértők top tízének ötödik helyére sorolta Oleh Tyahnibokot és Ihor Mirosnicsenkót, az ukrán Szvoboda párt két tagját – jelentette be a TSZN.
Ukrán sajtójelentések szerint 2012 végére 22,8 százalékos, több mint 7 milliárd dolláros volt a csökkenés az előző évihez képest.
105 éve született Wass Albert, erdélyi magyar író és költő.
Úgy nézett magába, mintha mélységes kútba pillantana. Amit látott, rémülettel töltötte el.
Fokozott óvatosságra intette hétfőn az Ausztráliához tartozó Tasmania és Új-Dél-Wales állam lakosságát Julia Gillard kormányfő az országban napok óta tartó és a héten is folytatódó rendkívüli hőség és a megnövekedett tűzveszély miatt.
End of content
End of content