Az évtized marhalopása Ukrajnában
Egy öreg Ladával akarta elszállítani az elkötött jószágot egy férfi az ukrajnai Vinnyica megyében, csakhogy a szajré túlságosan súlyosnak bizonyult.
Egy öreg Ladával akarta elszállítani az elkötött jószágot egy férfi az ukrajnai Vinnyica megyében, csakhogy a szajré túlságosan súlyosnak bizonyult.
Kristóf azon szentek sorába tartozik, akiknek a létezését történetileg nem lehet egyértelműen igazolni. Ő az úton járók, utazók patrónusa.
A Harkivi területen kigyulladt a Neoplan menetrend szerinti busz, amely Kupjanszk-Harkiv irányban haladt.
Idén 18. aklommal került megrendezése a Kárpátalja szerte híres Salánki Mikes Kelemen Hagyományőrző Alkotótábor, közismertebb nevén jurtatábor, amelyet előszeretettel látogatnak a gyerekek, sőt, vannak akik rendszeresen, minden éven részt vesznek a programban.
Kárpátalján idén három olyan felsőoktatási intézménybe felvételizhetnek a magyarul érettségizettek, ahol anyanyelvükön tanulhatnak tovább.
Mától kaphatók az első okoskönyvek. A magyar találmány a digitála és a könyvkultúra összekapcsolásával született meg.
A kárpátaljai területi klinikai onkológiai gondozóintézetben üzembe helyeztek egy új számítógépes tomográfot, mely pontos diagnózis felállítására és minőségi sugárkezelés megtervezésére képes.
Az egyik szobatársammal arról beszélgettünk egy este, vajon miért van az, hogy néhányan eltávolodnak Istentől, miután hazamennek a hajóról… Szabó Viktor hajónaplójának újabb bejegyzése.
A hétvégén a beregszászi és a nagyszőlősi járási kórházak ügyeletére két helyi lakost szállítottak.
End of content
End of content