A Rahói járásban elkezdték a törvénytelen piacok felszámolását
Július 16-án ülésezett a Rahói Járási Közigazgatási Hivatal bizottsága. A gyűlés témája a járás településein lévő törvénytelen piacok felszámolása volt.
Július 16-án ülésezett a Rahói Járási Közigazgatási Hivatal bizottsága. A gyűlés témája a járás településein lévő törvénytelen piacok felszámolása volt.
Mt 20,1-16. 1 „Hasonló a mennyek országa a gazdához, aki korán reggel kiment, hogy munkásokat fogadjon a szőlőjébe.
Hules Endre A halálba táncoltatott leány című első játékfilmje indul az odesszai nemzetközi filmfesztivál versenyprogramjában, a díszbemutatón részt vesz Garami Gábor producer, valamint ott lesz az alkotás főszereplői közül Melkvi Bea és Zsigmond Emőke is.
Segítségnyújtás katasztrófák esetén, az élet oltalma, a védekezés és a helyreállítás is a feladata annak a 80 fős önkéntes, református katasztrófavédő csapatnak, amely baj esetén azonnal mozgósítható.
Július 15-én 9.09-kor a perecsenyi katasztrófavédelem értesítést kapott arról, hogy Újszemere faluban (Szimerki, perecsenyi járás) egy családi házra dőlt egy 30 méter magas fa.
Csíkszeredában hétfőn megnyitották az Erdély hat városában zajló Bolyai Nyári Akadémiát, amelyen a Kárpát-medence mintegy hatszáz magyarul oktató pedagógusa vesz részt.
Július 10-én a BM megyei főosztálya szervezetbűnözés elleni részlegének munkatársai a követelt összeg egy részének (1000 dollár) átvételét követően vették őrizetbe az Ungvári Városi Perinatális Központ helyettes főorvosát.
Július 15-ről 16-ra virradó éjjel a heves esőzések és erős széllökések következtében 409 lakott település maradt áram nélkül Ukrajnában az ország 10 megyéjében.
Hogyan történhetett meg, hogy tavaly Hargita megyében 67 százalék volt a sikeresen érettségizők aránya, idén pedig a diákok csaknem 70 százaléka megbukott?
Nagyszőlős központja a város vezetőségének köszönhetően egyre szebb és rendezettebb. A felújított park, a készülő szökőkút ékes dísze lesz a városnak.
End of content
End of content