A finnugor őshazában nem finnugorok éltek?
Pusztay János szerint nem volt egységes uráli alapnyelv.
Pusztay János szerint nem volt egységes uráli alapnyelv.
Van egy hely Földünkön, nem több fél kilométernél, ahol az összes eddig élt és ezután születő ember életéért az emberré lett Isten a vérével fizetett.
Április végén Ungvár édenkertté változik, miután az egzotikus japán meggy – a szakura – virágozni kezd.
A GE Healthcare (GEHC) a Szegedi Tudományegyetemmel (SZTE) együttműködve kettő, a daganatos megbetegedések hatékonyabb gyógyítását segítő orvosi képfeldolgozó szoftvert fejlesztett ki egy most záruló kétéves kutatási program során – tájékoztatott Fidrich Márta, a GEHC szegedi irodájának vezetője.
A pénteki csúcstalálkozón befejeződtek a tárgyalások az unió és Ukrajna között az előzetes megállapodásról, amely majd alapja lesz a politikai együttműködésnek és a gazdasági integrációnak, szabadkereskedelmi megállapodásnak a felek között. Ennek hivatalos aláírására azonban még nem kerülhet sor.
Nem bírták tovább elviselni a szegénységet.
Március 31-én este fél kilenckor ismét kialudtak a világ nagyvárosainak díszfényei. Világszerte 6525 város csatlakozott a hatodik alkalommal megrendezett WWF Föld Órája akcióhoz.
Egy nemzetközi kutatócsoport szerint mindössze nyolcvan háziasított, közel-keleti őstulokból származik az emberiség teljes szarvasmarha-állománya.
Magyar részről nem kínálunk kevesebbet Ukrajna számára, mint azt, hogy az ukrán európai integrációs törekvésekre legnyitottabb, azokat leginkább támogató európai uniós tagállammá leszünk – jelentette ki a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára szombaton Ungváron a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) XXIII. Közgyűlésén.
A Bánya (Sahta) kerületi katonai temetőt nagyszabású helyreállítási projekt keretein belül újítják fel.
End of content
End of content