Paradicsommá változik Ungvár áprilisban

Április végén Ungvár édenkertté változik, miután az egzotikus japán meggy – a szakura – virágozni kezd.

Ezek a fák csak Japánban, néhány amerikai államban és nálunk, Káprátalján nőnek – írja az ua-reporter.com.

Minden évben ezreket vonz ez a csodálatos természeti esemény Ungvárra- A virágzás csúcsa, mikor a szakurák ágait rózsaszín virágok borítják be – hihetetlenül izgalmas esemény.

Ungváron található Európa legnagyobb szakura fasora, az Ung folyó partján húzódva, a Pravoszláv és Kijevi parti utak mentén.

A szakura április végén-május elején nyitik. Virágzásuk rövid ideig tart: maximum 2-3 hétig. Hagyományosan a szakurák virágzásának ünneplését Ungváron árprilis 25-től a májusi ünnepek végéig tartják.

Ez az az időszak, amikor a legtöbb turista is ide látogat. 2012-ben április 20. környékére várják a szakurák virágzásának kezdetét.

Ebben az időben Ungvár teljes mértékben paradicsommá változik, mivel majdhogynem ezzel egy időben kezdenek el nyitni a magnóliák, a japán birsek, Nedzveckij almafái, a floridai és a kínai almafák is.

Ezen kívül, egy-két héttel a szakurák virágzása után, a Huszti járásban a Nárciszok völgye is virágba borul.

A legszebb látványt az Ung partján nyújtják ezek a fák. Néhány fát lehet még találni az egész városban, de egyedül nem olyan látványos egy szakura.

Hogyan kerültek ezek a fák Nyugat-Ukrajnába?

A kárpátaljai legenda szerint, egyszer japán küldöttség tett látogatást az I. Ferenc Józsefnél, akik ajándékul szakurát hoztak.

Útjuk Kárpátalján át vezetett, épp ezért éjszakára Munkácson maradtak. Természetesen a japán vendégek jelenlétének híre hamar körbefutott a városban. Éjszaka helyiek ellopták tőlük a csemetkéket, majd gyümölcsfákként eladták azokat Ungváron.

Azóta nő ez az egzotikus növény Ungváron és gyönyörködteti a szemeket rózsaszín virágzásakor, annak ellenére is, hogy gyümölcsöt nem terem, mint azt remélték.

Azonban, mint tudjuk – ez csak legenda, melynek néha semmi köze a valósághoz. Ha a hivatalos verziónak hiszünk (ennek inkább hisznek), akkor a szakurákat 1923-ban hozták be Ungvárra.

Épp, amikor a cseh hatóságok aktívan fejlődtek Galagov kerületben, mely ma Ungvár központja. A terület ekkor mocsaras volt, sok növény számára nem is igen volt alkalmas.

Ezért úgy döntöttek, hogy a szakurákat ide ültetik, melyek sikeresen gyökeret vertek a lágy kárpátaljai éghajlat hatására.

A japán meggy virágzásakor Ungváron Nemzetközi Zenei-Alkotó Fesztivált tartanak Szakura-Feszt néven.

Nem kevés eseményt tartanak ilyenkor kezdve a fasorba való kirakodással egészen a záró flesh-mobig – égbe világító lámpák a csernobili és fukusimai katasztrófa emlékére.

Ez időben a városnak megvan a saját szimbóluma – Szakura gróf, aki köteles részt venni az eseményen. Valamint az is, hogy aki először látja meg a szakura virágzását az ungvári Év Embere díjat kapja.

Forrás: karpat-tur.net