A katona is Isten gyermeke
A katona is szereti az életet, mégis – paradox módon – az élethez való ragaszkodásában az a jézusi gondolat tör előre, hogy nincsen senkiben nagyobb szeretet annál, mint aki életét adja barátaiért.
A katona is szereti az életet, mégis – paradox módon – az élethez való ragaszkodásában az a jézusi gondolat tör előre, hogy nincsen senkiben nagyobb szeretet annál, mint aki életét adja barátaiért.
A rendkívüli hidegben 151-en haltak meg január 27-e és február 16-a között Ukrajnában, közülük 19-en kórházi kezelés közben hunytak el – közölte csütörtökön az ukrán egészségügyi minisztérium.
Régen a farsang idején a fonóházakban minden este történt valami „bolondozás”, énekeltek, táncoltak, játszottak.
A farsangvasárnap a farsangi időszak végén levő farsang farkának első napja.
Érdemes lehet heti egy-két alkalommal kurkumával fűszerezni, ugyanis svéd kutatók szerint védhet a szellemi leépüléstől.
Átkelhet kötélen járva a Niagara vízesés felett egy amerikai férfi: megkapta a szükséges engedélyeket mind az Egyesült Államoktól, mind Kanadától.
Tizenkét év börtönre ítélték azt a kínai férfit, aki még 2009-ben eladta három gyerekét – jelentette szerdán a kínai média.
Békéscsabán eddig még nem láthatta a közönség azt a négy Munkácsy-képet, amelyet a festőóriás születésnapja, február 20. alkalmából szombaton nyíló kiállításon mutatnak be az emlékházban.
A fizikailag aktívabb emberek nagyobb lelkesedéssel néznek elébe a mindennapoknak, mint a mozgásban szegény életmódot folytató társaik – derült ki egy tanulmányból.
Ukrajnában összesen 27 ezer rendvédelmi dolgozó biztosítja majd a rendet a június 8-án kezdődő labdarúgó Európa-bajnokság mérkőzéseinek otthont adó városokban.
End of content
End of content