Újabb dolog derült ki a neandervölgyi emberről
A neandervölgyi ember elsőként találta fel, hogy miként lehet hasznosítani a mamutcsontokat „építőanyagként” – erről tanúskodnak francia régészek ukrajnai ásatásai.
A neandervölgyi ember elsőként találta fel, hogy miként lehet hasznosítani a mamutcsontokat „építőanyagként” – erről tanúskodnak francia régészek ukrajnai ásatásai.
Ukrán járványügyi szakemberek arra számítanak, hogy az év végéig az ötszázat is elérheti a kanyarós megbetegedések száma Nyugat-Ukrajnában, ám Kárpátalján jelenleg mindössze két ilyen beteget kezelnek a megyei járványkórházban – közölte kedden Ungváron Hanna Romanko, a Kárpátalja megyei egészségügyi főosztály helyettes vezetője.
A legszebb díszeket nem szikrázó arany borításuk, hanem természetességük teszi igazán különlegessé.
Visszakerülnek a hivatalos szlovákiai tankönyvlistára a Kovács-Simon szerzőtársak által készített magyar történelemkönyvek.
Az Atomerőmű kikapott az ukrán Himik vendégeként a férfi kosárlabda Eurochallenge Kupa csoportkörének hatodik, utolsó fordulójában, így vereséggel zárta első idényét a sorozatban.
Ukrajnában tartalék valutává léptetik elő az orosz rubelt – közölte Szergej Arbuzov, a nemzeti bank elnöke.
Diakónia nélkül nincs misszió, ugyanakkor a különféle missziói szolgálatok nélkül igazából nem lehet áldásos diakóniai tevékenységet sem folytatni társadalmunkban – ez volt a lényege annak a diakóniai konferenciának, amelyre december 3-án, szombaton került sor Beregszászban a Kárpátaljai Református Egyházkerület Diakóniai Bizottságának szervezésében.
Az Európai Bizottság tagja, Štefan FÜLE tegnap érkezett Ukrajnába.
Karácsonyi tippek sorozatunk részeként néhány hasznos háztartási tippet gyűjtöttünk össze és adunk közre, amelyek segítenek abban, hogy az ünnep valóban zavarmentes legyen. Nem fogunk újdonságot közölni, de egy csokorba gyűjtve jobban áttekinthető azon feladatok listája, amelyeket már most meg kell terveznünk ahhoz, hogy szokás szerint NE az utolsó napra maradjon minden..
Ukrajna és Oroszország nem állapodott meg új gázszerződésről – jelentette be a Gazprom orosz gázipari cég vezetője hétfőn.
End of content
End of content