Több mint 500 halott Thaiföldön
Bangkokban egyre súlyosbodik az árvízhelyzet, ivóvíz- és élelmiszerhiány alakult ki.
Bangkokban egyre súlyosbodik az árvízhelyzet, ivóvíz- és élelmiszerhiány alakult ki.
A Magyar Értelmiségiek Kárpátaljai Közössége (MÉKK) a Kárpátaljai Magyar Művelődési Intézet (KMMI) közreműködésével október 19–22. között idén is megrendezte az Alkotó Értelmiségiek Találkozóját.
Október 30-án ünnepi eseményre került sor Benében. Beregszász és Mezőgecse után ez a harmadik település Kárpátalján, ahol rovásírásos helységnévtáblát állítottak.
Erősíti vagy gyengíti egy kisebbségi nyelv helyzetét, ha két tannyelvű iskolákban a többségi nyelv mellett az oktatás nyelvévé válik? A kétnyelvű gyerekeket kétnyelvű iskolákba kellene járatni?
Harmincnégy jármű, közöttük több teherautó rohant egymásba pénteken egy délnyugat-angliai autópályán; a balesetben nem végleges adat szerint heten meghaltak és 51 ember megsérült – közölte a rendőrség.
Az LMP segítséget ígért az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetségnek (UMDSZ) a magyarigazolványok kiadásával kapcsolatos ügyben – jelentették be a két szervezet csütörtöki, budapesti megbeszélését követően.
Egyre hevesebb földrengések kíséretében egy hónapja önti a lávát egy víz alatti tűzhányó a Kanári-szigetcsoport El Hierro nevű kis szigetének közelében.
Az esti mesékkel nem szabad felhagyni – állítják azok a pszichológusok, akik Németországban annak vizsgálatával foglalkoztak hosszabban, milyen hatása lehet a gyerekek fejlődésére annak, ha szüleik gyerekkorukban meséltek nekik.
A megyei ügyészség által nemrég lefolytatott vizsgálat eredményei szerint Kárpátaján töb mint 74 ezer hektárnyi földterületet használnak illetéktelenül.
Egy dél-koreai bíróság tízéves börtönbüntetésre ítélte azt az amerikai katonát, aki még szeptemberben megerőszakolt egy 18 éves dél-koreai lányt – mondták el bírósági tisztviselők két nappal ezelőtt.
End of content
End of content