Author: Gál Adél

1986. november 27-én született Salánkon. 2010-ben magyar nyelv és irodalom, valamint angol nyelv diplomát szerzett a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán. Tanulmányait a Debreceni Egyetem Néprajzi Doktori Iskolájában folytatta. Két évig volt a Salánki Mikes Kelemen Középiskola magyar nyelv és irodalom szakos tanára. 2011-től pedig a Pro Cultura Subcarpathica civil szervezet és a Kárpátalja.ma hírportál munkatársa, a Nagyberegi tájház programszervezője. Érdekli minden, ami néprajz, kultúra és újságírás.
  • Idén otthon húsvétolunk

    A koronavírus-járvány miatt kihirdetett karantén nemcsak hétköznapjainkat, de ünnepeinket is átszabja. A „Maradj otthon” jelige ekkorra is érvényes. Ennek megfelelően a kárpátaljai történelmi egyházak arra kérik a híveket, hogy maradjanak otthon, és ki-ki lehetősége szerint kapcsolódjon be a média vagy az internet segítségével az istentiszteletekbe.

  • Nagyszőlősön is megjelent a vírus

    Egy nagyszőlősi lakosnál kimutatták a COVID-19-et – írja a mukachevo.net. A vírust egy fiatal nőnél erősítették meg, akit tüdőgyulladás tüneteivel szállítottak kórházba. Az elmondások szerint a nő nem járt külföldön, így most azokat vizsgálják, akikkel a nő találkozott, és keresik a vírust hordozó személyt. Kárpátalja.ma

  • Csökkent a halottak száma egy nap alatt Olaszországban

    Az elmúlt egy nap alatt 552-vel nőtt a koronavírus-fertőzés halálos áldozatainak száma Olaszországban, amely így elérte a 17 669-et – közölte szerda esti tájékoztatóján az olasz polgári védelmi hatóság. Az újonnan diagnosztizált fertőzöttek száma egy nap alatt 1195-tel emelkedett a huszonnégy órával korábbi 880-hoz képest.

  • Kárpátaljáról jöttem, mesterségem címere: óvónő

    Amikor gyermekünk óvodás korúvá fejlődik, nagy dilemmát okoz, hogy melyik intézményt válasszunk számára. A létszám, a csoport összetétele vagy esetleg az óvónő személyisége a döntő? Minden szülőnél más szempont élvez prioritást. Mi barátaink ajánlására választottunk óvodát kislányunknak és ezzel együtt egy igazi kincset kaptunk az óvónéni személyében.

  • 2020. március 23., hétfő

    [vc_row][vc_column width=”1/2″][bsf-info-box icon=”Defaults-heart” icon_size=”32″ icon_color=”#81d742″ icon_animation=”fadeIn” title=”Névnap” hover_effect=”style_3″]Emőke – magyar eredetű; jelentése: anyatejjel táplált újszülött, bébi.[/bsf-info-box][/vc_column][vc_column width=”1/2″][bsf-info-box icon=”Defaults-user” icon_size=”32″ icon_color=”#81d742″ title=”Idézet” hover_effect=”style_3″] „A sikeres ember az, aki reggel felkel, este lefekszik, és közben azt csinálja, amihez kedve van.” Bob Dylan [/bsf-info-box][/vc_column][/vc_row][vc_row][vc_column][vc_tabs interval=”0″][vc_tab title=”A nap aktualitása” tab_id=”1401028353-1-9312e4-ac0e”][vc_column_text]MAGYARORSZÁG KULTÚRTÖRTÉNETÉBŐL: A Marczibányi téren lőtér épült (1696) és megalakult…

End of content

End of content