Author: Holozsi Imre

A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola földrajz–történelem szakán szerzett diplomát, majd a Beregszászi Művészeti Iskolában kezdett dolgozni. A zenetanári állás mellett 2016-tól a Pro Cultura Subcarpathica és a Kárpátalja.ma csapatát is erősíti.
Elhunyt Leonard Cohen

Elhunyt Leonard Cohen

Elhunyt Leonard Cohen kanadai énekes, dalszerző és költő. Pályafutása során több tucat zenei és irodalmi díjat kapott. Életművét Grammy-díjjal ismerték el, és megkapta hazája legmagasabb kitüntetését, Kanada Érdemrendjét is. Legismertebb dalát, a Hallelujah-t 1984-es megjelenése óta több százan dolgozták fel. Leonard Cohen 82 éves volt.

Tokió nem akar nagyobb „védelmi pénzt” fizetni Amerikának

Tokió nem akar nagyobb „védelmi pénzt” fizetni Amerikának

Japán már most is eleget fizet azért, hogy a szigetországot amerikai katonák védik – jelentette ki pénteken Inada Tomomi védelmi miniszter Tokióban arra reagálva, hogy Donald Trump megválasztott amerikai elnök a kampányban azt mondta: Amerika nem fogja megvédeni azokat, akik ehhez nem járulnak hozzá.

End of content

End of content