Author: Holozsi Imre

A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola földrajz–történelem szakán szerzett diplomát, majd a Beregszászi Művészeti Iskolában kezdett dolgozni. A zenetanári állás mellett 2016-tól a Pro Cultura Subcarpathica és a Kárpátalja.ma csapatát is erősíti.
  • Húszi radarállomásokat semmisített meg az amerikai flotta

    Az amerikai haderő manőverező robotrepülőgépekkel csapást mért három tengerparti rádiólokátorra Jemen húszi lázadók által ellenőrzött térségében, megtorolva ezzel a hadiflotta egyik rombolóját minap ért sikertelen támadásokat – közölték szerdán amerikai tisztségviselők.

  • Tömegek tiltakoznak Barroso új állása ellen

    Több tízezer aláírással tiltakoztak Brüsszelben szerdán José Manuel Barroso, az Európai Bizottság korábbi elnöke ellen, aki nemrégiben munkába állt a globális pénzügyi válság kirobbanásában sokak által felelőssé tett Goldman Sachs amerikai befektetési banknál.

  • Karattyolva énekel a fészeképítés művésze

    A nádirigó a fészeképítésben művész, ám mint énekes, még kórustagként is bántó a réti hangkavalkádban. A baj vélhetően nem a génekkel, hanem a szülőkkel van, akik nemigen figyelnek rá, hogy fiókájuk kitől tanul énekelni. Ha a kicsi többnyire a békákat hallja, előbb-utóbb maga is brekegni fog.

  • Közmunkára fogná a migránsokat az osztrákok fele

    Az osztrákok többsége támogatja, hogy a menedékkérők közmunkát végezzenek, azonban megoszlanak a vélemények arról, hogy mindezért kapjanak-e plusz pénzt a szociális juttatáson túl – derül ki a Kurier című lap által hétfőn bemutatott felmérésből.

  • Trump már nem tartja republikánus elnökjelöltnek magát

    Donald Trump, az amerikai republikánusok elnökjelöltje Twitter-bejegyzésben tudatta kedden, hogy a saját pártjából ellene indított támadások „megszabadították” őt a pártkötöttségektől, és immár nem a Republikánus Párt jelöltjének tartja magát.

  • Drónt vetett be az Iszlám Állam Irakban

    Pokolgéppel felszerelt, álcázott drónt küldött át a harcvonalon egy, az Iszlám Államhoz köthető csoport, és a drón robbanásában két francia katona súlyosan megsebesült, két pesmerga harcos pedig meghalt – írta a Le Monde című francia napilap.

  • Új eszköz segíti a koszorúérbetegeket

    Egy világviszonylatban is új, még csak 3-4 hónapja létező eljárással, magnéziumból készült stenttel (fémhálóval) segítettek két betegen a Semmelweis Egyetemhez (SE) tartozó Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinikán – tájékoztatott az intézmény.

End of content

End of content