Author: Holozsi Imre

A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola földrajz–történelem szakán szerzett diplomát, majd a Beregszászi Művészeti Iskolában kezdett dolgozni. A zenetanári állás mellett 2016-tól a Pro Cultura Subcarpathica és a Kárpátalja.ma csapatát is erősíti.
  • Újabb botrány Dél-Koreában

    Újabb botrány robbant ki csütörtökön a korrupcióval vádolt és ezért hivatalából felfüggesztett dél-koreai elnök, Pak Gun Hje körül. Az elnök korábbi munkatársát azért hallgatták ki nyomozók, mert a gyanú szerint az elnöki hivatal, a Kék Ház 9000 művészt tett tiltólistára pusztán politikai nézetei miatt.

  • Nógrádi: őrjöngenek a német rendőrök

    A német rendőrség nem rendelkezik megfelelő információkkal. Miután a berlini merénylő meghalt, csak cellainformációkra hagyatkozhat. A 40 éves tunéziai férfit tegnap azért vették őrizetbe, mert ő az utolsó, akivel a merénylő telefonon beszélt – jelentette ki Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő az M1 Ma reggel című műsorában.

  • Egymásnak ment Izrael és Amerika

    Az amerikai külügyminiszter szerint veszélybe került az izraeli-palesztin válság kétállami megoldásának lehetősége Izrael szisztematikus betelepítési politikája miatt. A nyilatkozatot nagyon keményen elítélte az izraeli miniszterelnök, Benjamin Netanjahu.

  • Jótékonysági est Mezőkaszonyban

    „Ne szóval szeressünk, ne is nyelvvel, hanem cselekedettel és valóságosan!” 1János 3, 18 Adakozó szívekkel népesült be a kaszonyi kultúrház december 27-én. A helyiek jótékonysági estet szerveztek, melynek bevételével a december 16-án éjjel kiégett családi ház felújítását támogatták. A rendezvényt Reményik Sándor És a szívem is elhagyott engem című verse nyitotta Radvánszky Zsófia előadásában.

  • Elfogadták Kárpátalja 2017-es költségvetését

    Az országos költségvetés elfogadása után egy nappal, a fő számok ismeretében december 22-én elfogadta a megye költségvetését a Kárpátaljai Megyei Tanács. A képviselők közel ötven kérdésben hoztak határozatot, kisebb vita csak a költségvetés számai láttán alakult ki. Hennagyij Moszkal kormányzó elismerte, hogy a legtöbb területen még több forrásra lenne szükség, de sajnos, annál kevesebb bevétele…

End of content

End of content