Szijjártó: Magyarország a jövőben is kizárólag nemzeti érdekei érvényesítésére törekszik
Magyarország a jövőben is kizárólag a nemzeti érdekek érvényesítésére törekeszik –hangsúlyozta.
Magyarország a jövőben is kizárólag a nemzeti érdekek érvényesítésére törekeszik –hangsúlyozta.
Kiemelte: Magyarország számtalanszor bizonyította, hogy Ukrajna számíthat a támogatására.
Josep Borrell, az Európai Unió kül-, és biztonságpolitikáért felelős főképviselője az Európai Parlament plenáris ülésén szólalt fel.
Hogyan is zajlik le egy apnoés esemény? Mit vált ki ez a szervezetből?
Az adományvonal az év végéig elérhető.
Párizsból 1870-ben tért haza, de idehaza fanyalgás fogadta.
A keddi esti élő sportközvetítések a magyarországi televíziókban.
Az EU-s tagállamok csütörtöki csúcstalálkozójáról nyilatkozott az ET elnöke.
Putyin kedden korábban Sauli Niinistö finn államfővel is tárgyalt.
A kárpátaljai magyar pártok közös nyilatkozata.
End of content
End of content