Ljasko: közel kétszáz ukrán halt meg, köztük gyermekek

Az orosz hadműveletek eddig 198 ember halálát okozták, köztük három gyermekét – közölte Viktor Ljasko egészségügyi miniszter szombaton.

A Facebookon közzétett bejegyzésében a tárcavezető arról is tájékoztatott, hogy a halálos áldozatokon kívül 1 115 sebesültje is van a támadásoknak, köztük gyermekek is.

Ljasko hangsúlyozta, hogy egyetlen kórházat sem zártak be, mindenki dolgozik, az orvosi ellátás biztosított. Az egészségügyi minisztérium jelenleg azon dolgozik, hogy golyóálló mellényekkel lássa el az orvosokat – tette hozzá.

Vitalij Klicsko kijevi polgármester közölte, hogy szombat reggeli adatok szerint a fővárosban 35-en sebesültek meg, köztük két gyermek. A városvezető hangsúlyozta, hogy Kijevben orosz csapatok nincsenek, de működnek csoportok, amelyeket szabotőrcsoportokként említett.  

“Az óvóhelyeken a legbiztonságosabb tartózkodni, mert az ellenség a levegőből támad” – írta közleményében Klicsko. A polgármester figyelmeztetett, hogy a katonaság, a rendfenntartók és a területi védelem alakulatai ellenőrző pontokat létesítettek városszerte, így korlátozott és nehézkes a mozgás Kijevben. Ugyanakkor a közösségi közlekedés felelős vezetői elegendő járatot indítanak ahhoz, hogy a város létfontosságú infrastrukturális létesítményeinek dolgozói eljuthassanak a munkahelyükre. Klicsko később a Telegram üzenetküldő portálon tudatta, hogy a metró leállította a  közlekedést, és kizárólag óvóhelyként működik.    

Kijevben szombat délelőtt 11 óra körül ismét megszólaltak a légvédelmi szirénák. A város központjában távoli robbanások robajai voltak hallhatók.

Forrás: MTI