„Hűséggel és szeretettel…” Tanévkezdés a mezővári középiskolában
2014. szeptember 1-jén 40 nebuló számára először szólt a csengő a Vári II. Rákóczi Ferenc Középiskolában.
2014. szeptember 1-jén 40 nebuló számára először szólt a csengő a Vári II. Rákóczi Ferenc Középiskolában.
Szentpétervár központjában számítógépes kalózok az ukrajnai konfliktus kapcsán háborúellenes jelszavakat helyeztek el csütörtökön egy ház falán lévő óriás méretű elektronikus reklámtáblán.
A keresztény egyházak magyarországi vezetői aggódnak az ukrajnai események miatt, és mindent megtesznek a megbékélésért – olvasható az MTI-hez szerdán eljuttatott közös nyilatkozatukban.
Isten kegyelméből augusztus 21-e és 28-a között immár tizedik alkalommal rendezték meg a Kárpátaljai Református Fiatalok Szelidi-tavi Táborát, melyen a haranglábi csapat másodszor vehetett részt a barkaszói, bátyúi, derceni, nagyberegi és a kajdanói fiatalokkal együtt.
Az első Kárpát-medencei Táncházzenészek Találkozójával indul a Hagyományok Háza őszi évada: a Szabadtéri Néprajzi Múzeummal közös rendezvény pénteki, zárt körű szakmai napja után szombaton családi programok, kézműves foglalkozások, hangszerbemutatók és a több mint 40 éves táncházmozgalom legkiválóbb zenekarai várják a látogatókat Szentendrén.
Az elmúlt 500 évben megjelent több mint 600 millió könyvből vont ki fotókat, rajzokat és más képi illusztrációkat egy amerikai kutató, aki meg is osztotta az adatbázist az interneten.
Hatvanhat magyar termék és szolgáltatás kapta meg az idén a Magyar Termék Nagydíjat, a pályázatot kiírók tanácsa nyolc nívódíjat ítélt oda, és tíz szervezet adományozott különdíjat. Az elismeréseket szerdán adták át az Országházban rendezett ünnepségen.
Ausztria kiáll az ukrajnai konfliktus békés rendezése mellett, és minden erejével azon van, hogy csökkentse a válságnak az osztrák gazdaságra gyakorolt hatását.
Nosztalgia-luxusvonat indul október közepén, a Budapest-Teherán útvonalon. Az Európát és a Közel-Keletet összekötő járat az Orient Expressz utódja lesz, az indításhoz pedig a MÁV Nosztalgia Kft. Biztosítja a muzeális kocsikat, a közlekedtetést, valamint a személyzetet.
Száznyolcvanan tanácskoztak a Kárpát-medence számos pontjáról a harmadik Konfi+ konferencián augusztus 24. és 27. között Balatonszárszón. Szociológiai, fejlődéslélektani kérdések mellett speciális gyülekezeti kontextusokkal, illetve jó gyakorlatokkal is megismerkedhettek a résztvevők.
End of content
End of content