Legendák Kárpátalján: Honnan kapta nevét Forgolány?
Tivadarfalvától nem messze, vagy, ahogy a különböző források is feltüntetik, vele szinte teljesen egybenőve, nagyjából 30 kilométerre Nagyszőlőstől terül el Forgolány.
Tivadarfalvától nem messze, vagy, ahogy a különböző források is feltüntetik, vele szinte teljesen egybenőve, nagyjából 30 kilométerre Nagyszőlőstől terül el Forgolány.
A Felső-Tisza-vidék egyik legismertebb és leghangulatosabb települése Kőrösmező.
Fantasztikus élményben volt része újév napján a Beregszászi Református Egyház Kamarakórusának: 13 000 ember előtt állhatott színpadra a Papp László Budapest Sportarénában Mága Zoltán VI. Budapesti Újévi Koncertjének keretein belül.
Kárpátalja turisztikai szempontból egyik legérdekesebb települése Gerény.
Immáron hagyománnyá, ápolnivaló, szép hagyománnyá vált, hogy karácsony előtt egy-két nappal Tiszapéterfalva apraja-nagyja összegyűl a helyi képtárban, hogy néhány óra erejéig együtt ünnepeljenek, készüljenek a közelgő ünnepre.
Lassan a végére értünk az ünnepnek, jönnek a hétköznapok. S így a karácsonyfa fényénél, a kibontott ajándékok mellett, a bejgli és francia saláta ízével a szánkban talán itt az ideje az értékelésnek is: mit hozott idén számunkra ez a karácsonynak nevezett pár nap?
Nagyszőlőstől mintegy 15 kilométerre terül el Tiszakeresztúr.
Ha Kárpátalján valaki szeretne némileg kikapcsolódni, felfrissülni, megpihenni az egész heti, havi vagy akár évi monotonitástól, nem feltétlenül kell messzi vidékekre utaznia az áhított csend és nyugalom megszerzése ürügyén.
Ha Tiszaújlak irányából indulunk Beregszász felé, közvetlenül a város előtt kanyargós, macskaköves, kicsit a régmúlt időket idéző kis falun halad át utunk. E település a hegyektől ölelt, csendes Nagymuzsaly.
Ungvártól mintegy 42 kilométerre, az Északkeleti-Kárpátok aljában, a hegyvidék és az Alföld találkozásánál, a Latorca folyó partján terül el Munkács városa.
End of content
End of content