Zrínyi Ilona ösztöndíj pedagógusoknak 2011/2012
A Hármashalom Alapítvány a kárpátaljai, magyar nyelven oktató pedagógusok támogatására pályázatot hirdet az alábbiak szerint:
A Hármashalom Alapítvány a kárpátaljai, magyar nyelven oktató pedagógusok támogatására pályázatot hirdet az alábbiak szerint:
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia 2010. december 26-ától hirdette meg a Család évét. Az egyéves programsorozat kiemelkedő eseménye november 12-én a gödöllői Családfesztivál, amelynek záró szentmiséjét vasárnap a Duna közvetíti.
2011. november 2-án Nagykarácsonyban megnyitotta kapuit a Mikulás-szerető gyerekek előtt Mikulásfalva. Idén a KMPSZ szervezésében 40 kárpátaljai gyerek is részt vehetett a rendezvényen.
Szakmai találkozóra került sor 2011. november 4-én a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség székházában.
2011. november 3-án idén második alkalommal ülésezett a Magyar Állandó Értekezlet (MÁÉRT) Oktatási és Kulturális Szakbizottsága.
A Zakarpattya.net oldalain 2011. október 27-én tette közzé a Szvoboda ultranacionalista szervezet kárpátaljai sajtószolgálata a hírt, hogy lezárult a Vereckei emlékművet megrongáló nacionalista vezetők bírósági pere, mely szerintük „nem hozott igazságszolgáltatást a Szvoboda számára”. Azonban, mint azt a cikk alcíme is jelzi, a rongálók börtönbezárása, megbüntetése sem következett be. Mi is történt akkor a tárgyalóteremben?
Meghirdetésre került a Sajó Károly Kárpát-medencei környezetvédelmi csapatverseny 2012-es versenykiírása.
A Kárpátaljai megyei labdarúgó-bajnokság alsó osztályában befejeződött a pontvadászat. Az már korábban eldőlt, hogy a bajnoki cím Dolhára kerül, ezért talán nem is olyan nagy meglepetés, hogy az FC Hoverla hazai pályán 2:1-re le tudta győzni a friss bajnokot a mindkét csapat számára tét nélküli találkozón.
Az utolsó fordulóval befejeződött a küzdelem a Beregszászi járási labdarúgó-bajnokság felső osztályában. A végletekig kiélezett bajnokságban az utolsó fordulóra maradt a döntés, ugyanis azonos pontszámmal az élen álló FC Badaló és a tavalyi bajnok FC Csillag egymás mérkőzött meg.
Mint arról már korábban beszámoltunk, továbbra sem feszültségmentes Oroszország WTO belépése. A grúzok ugyan elfogadták a svájciak javaslatát, ám ezt követően Dél-Oszétia és Abházia fejezte ki nemtetszését. A legújabb hírek szerint most Ukrajna igyekszik gazdasági előnyszerzésre felhasználni vétójogát.
End of content
End of content