Az ukrán ügyészség is tiltaná a magyar himnusz lejátszását Beregszászon
A beregszászi ügyészség megóvta a beregszászi járási tanács döntését, amely szerint a testület ülései a jövőben az ukrán mellett a magyar himnusz lejátszásával kezdődnek.
A beregszászi ügyészség megóvta a beregszászi járási tanács döntését, amely szerint a testület ülései a jövőben az ukrán mellett a magyar himnusz lejátszásával kezdődnek.
Szlovákia és a július 1-jétől az Európai Unió soros elnöki tisztségét betöltő Lengyelország egyaránt szorosabbra fűzné a 27-ek és Ukrajna közötti viszonyt – mondta a lengyel elnök pozsonyi tárgyalásai után.
A határon túli reformátusok helyzetéről, az utóbbi egy év eredményeiről és a kettős állampolgárság intézményéről tárgyalt az egységes Magyar Református Egyház vezető szerve, a generális konvent keddi temesvári plenáris ülésén.
Ukrajna nem tervezi részvételét az európai rakétavédelemi programban – jelentette ki újságírók előtt Viktor Janukovics államelnök kedden Strasbourgban.
A líbiai lázadók olyan dokumentumokat gyűjtöttek össze, amelyek egyértelműen bizonyítják, hogy Moamer el-Kadhafi elnök és katonai vezetői háborús bűnöket követtek el. Több ezer iratról, a felső vezetés parancsairól van szó.
Az eddiginél is derűlátóbb Ukrajna idei várható gazdasági növekedésével kapcsolatban a Világbank, amely szerint azonban a korábban becsültnél nagyobb lesz az infláció is.
A megyei labdarúgó-bajnokság 9. fordulójában elveszítette veretlenségét az addig 100%-os címvédő SC Beregvidék.
Stratégiai partneri kapcsolatok kialakításáról és 3,5 milliárd dollár összértékben közös gazdasági projektekről kötött megállapodást Viktor Janukovics ukrán elnök és Hu Csin-tao (Hu Jintao) kínai államfő hétfőn Kijevben.
Az euróövezet összeomlását jósolta az ellenzéki brit Munkáspárt egyik legtekintélyesebb politikusa. Jack Straw, aki a tavalyi választási vereségig hatalmon volt Labour-kormányokban belügy- és külügyminiszter, majd igazságügy-miniszter is volt, a görög adósságválságról tartott parlamenti vitanapon hétfő este kijelentette: az euróövezetre lassú haldoklás vár, és a 17 tagú valutaunó jelenlegi formájában nem lesz képes fennmaradni.
Az oktatás minőségének értékelésével foglalkozó ukrajnai központ ma 9 órakor nyilvánosságra hozta a független vizsgaközpontokban tett ukrán nyelv és irodalom érettségi vizsga eredményeit.
End of content
End of content