Janukovics mihamarabb eladná azt, ami még állami tulajdonban van?
Kijevben, a közgazdasági reformokért felelős bizottság testületi ülésén Viktor Janukovics, Ukrajna elnöke szorgalmazta az új privatizációs állami program elfogadását.
Kijevben, a közgazdasági reformokért felelős bizottság testületi ülésén Viktor Janukovics, Ukrajna elnöke szorgalmazta az új privatizációs állami program elfogadását.
Kedden reggel ismét szürkés füst kezdett dőlni Fukusima 1-es számú atomerőművének kettes és hármas reaktorblokkjából, emiatt leállították az összes helyreállítási és hűtési munkálatot. A Kyodo japán hírügynökség jelentése szerint a füst kiáramlása nem emelte meg a radioaktív sugárzást, de az okok tisztázásáig nem folytatják a munkálatokat. A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség adatai szerint a Japán északkeleti részén…
Száz évvel ezelőtt a briteket azzal vádolták meg, hogy merényletet terveztek Lenin ellen, amivel a bolsevik rendszer megdöntését készítették elő. London merő propagandának nevezte az esetet, most azonban az új bizonyítékok azt sugallják: a vád akár meg is állhat a lábán.
„Az elmúlt évek adatait figyelembevéve, 2010-ben számolhattunk be először rekordmennyiségű Ukrajnában tanuló külföldi diákról” – jelentette be Dmitro Tabacsnik.
Ukrajnában jelenleg abszurd szituáció alakult ki: az országban honos káposzta ára gyakorlatilag megegyezik az egzotikusnak számító banán árával, sőt a legtöbb esetben még meg is haladja azt.
Két elkábított csecsemőt próbált meg átcsempészni Ukrajnából Magyarországra két francia férfi, az ukrán határőrök elfogták őket. A két csecsemőt egy helyi kórház intenzív osztályán kezelik.
A Kultúra Pápai Tanácsának elnökével, Gianfranco Ravasi bíborossal készített interjút a Vatikán Rádió olasz műsorának szerkesztője XVI. Benedek pápa Jézusról szóló könyvének most megjelent második kötetéről.
A tavaszi napéjegyenlőség ebben az évszázadban az idén esett utoljára március 21-ére, a csillagászati tavasz közép-európai idő szerint 0 óra 21 perckor köszöntött be – olvasható a Magyar Csillagászati Egyesület honlapján.
Ukrajna Pedagógiai Tudományok Nemzeti Akadémiája Ukrán Etnopedagógiai és Népismereti Tudományos-módszertani Központja, II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola V. Sztefanik Kárpátmelléki Nemzeti Egyetem Hmelnicki Humán-pedagógiai Akadémia INFORMÁCIÓS LAP Tisztelt Kollégák! Ezúton meghívjuk Önöket az intézményünk által szervezett V. Nemzetközi Tudományos Konferenciára, melyet „Az oktatás tartalmi megújulása: a XXI. század paradigmái” témakörben hirdetünk meg. A konferenciára 2011….
Visszatér a magyar labdarúgó-válogatott a közszolgálati televízió képernyőjére A Magyar Televízió élőben közvetíti a pénteki és a jövő keddi Magyarország–Hollandia válogatott Eb-selejtezőmérkőzéseket, párhuzamosan a Sport TV-vel. Az egységesülő közmédia-rendszer és a legnagyobb hazai sportcsatorna a magyar labdarúgás érdekében hosszú távú együttműködés kialakításán is dolgozik – hangsúlyozták közös hétfői sajtótájékoztatójukon Telkiben.
End of content
End of content