Author: Lechner Ilona

2005-ben végzett Budapesten az Eötvös Loránd Tudományegyetemen német nyelv és irodalom szakos bölcsészként és tanárként. Ettől az évtől kezdve a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola német tanáraként tevékenykedik. Jelen volt a Karpatalja.ma magalakulásánál, kezdetektől dolgozik szerkesztőként a hírportálnál. Elsősorban a közélet, valamint a magyar hagyományokkal kapcsolatos cikkek és hírek iránt érdeklődik.
  • Egy ígéretes májtranszplantátor

    Mindig örömteli, ha az oktatás területén kárpátaljai fiatalok sikeréről hallhatunk. Jeles események ezek, hiszen a diákok önmagukon kívül szülőföldjüknek is tekintélyt, elismerést szereznek. Különösen igaz ez akkor, ha valamelyik diák a legjobbak között is a legjobbnak bizonyul. Ilyen sikert ért el a közelmúltban a sárosoroszi Pápai Zsolt is, aki a Semmelweis Egyetem Általános Orvostudományi Karának…

  • Fókuszban az óvodai nevelés

    Az óvoda a pedagógiailag segített, ösztönzött szocializáció minél teljesebb megvalósítására törekszik. A kisgyermeknek ahhoz, hogy boldoguljon, meg kell tanulnia beszélni, közlekedni, a környezet adta keretek között tevékenykedni, az eszközöket használni, a társakkal együttműködni, el kell lesnie a mindennapi élet adta szerepeket, magatartásmintákat. Ez, akárhogyan is nézzük, komplex életfeladat, a szociális tanulás intenzív formája, melynek javarészt…

  • A KMKSZ el tud járni a kárpátaljai magyarság ügyeiben

    A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség változatlanul céljául tűzi ki, hogy mindenkor a közösség egészének érdekeiből, hosszú távú megmaradásának szempontjából kiindulva cselekedjék – hangzott el a Szövetség Beregszászi Középszintű Szervezetének vasárnapi közgyűlésén Beregszászban.

  • Támogatások a kárpátaljai magyarság megmaradásáért

    A Rákóczi-főiskola Győr termében tartott tájékoztató nyílt napot a budapesti székhelyű Bethlen Gábor Alapkezelő Nonprofit Zrt. az anyaországi pályázati lehetőségek iránt érdeklődő intézmények munkatársai számára. Az eseményt a munkácsi székhelyű „KMKSZ” Jótékonysági Alapítvánnyal közösen szervezték meg az anyaországi vendégek.

  • Mit hallani a hírekben?

    Kezdődnek a hírek a tv-ben, lássuk, ma mit hoznak tudomásunkra a bemondók, miről szólnak a helyszíni riportok. Esténként általában ez az egyedüli olyan program, amit mindig megnézek, az utána következő adásokat aztán vagy igen, vagy nem.

  • Pintér Sándor levele határügyben

    Martonyi János külügyminiszter után Pintér Sándor belügyminiszter is levélben válaszolt a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) levelére, amelyben az érdekvédelmi szervezet a KMKSZ által kiadott támogató nyilatkozat alapján vízumhoz jutott kárpátaljai magyar utazók vegzálása miatt emelt szót.

  • Amatőr bizalmatlansági indítvány

    Bizalmatlansági indítványt nyújtott be Gajdos István, Beregszász polgármestere ellen Eduart Pukanics képviselő, aki a Front Zmin párt nevében jutott mandátumhoz a Beregszászi Városi Tanácsban. Ismerve a tanácsi politikai erőviszonyokat, kezdettől nem tűnt valószínűnek, hogy az indítvány eléri célját, s menesztik hivatalából az UMDSZ-es polgármestert. Arról, hogy ezek után mégis mi történt a tanács múlt pénteki…

  • Megoldás lehet az e-tankönyvprojekt

    A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) és az Ungvári Magyar Tankönyvszerkesztőség által a Bethlen Gábor Alap támogatásával indított e-tankönyvprojekt bemutatására került sor azon a szakmai megbeszélésen, amelyre múlt pénteken került sor Beregszászban a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán. A találkozón ott volt többek között Kovács Miklós, a KMKSZ elnöke, dr. Brenzovics László alelnök, Gulácsy…

End of content

End of content