Author: Lechner Ilona

2005-ben végzett Budapesten az Eötvös Loránd Tudományegyetemen német nyelv és irodalom szakos bölcsészként és tanárként. Ettől az évtől kezdve a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola német tanáraként tevékenykedik. Jelen volt a Karpatalja.ma magalakulásánál, kezdetektől dolgozik szerkesztőként a hírportálnál. Elsősorban a közélet, valamint a magyar hagyományokkal kapcsolatos cikkek és hírek iránt érdeklődik.
  • Az MKP nem jutott be a parlamentbe

    Elsöprő győzelmet aratott a Robert Fico vezette Irány – Szociáldemokrácia (Smer-SD) párt a hét végi szlovákiai előre hozott parlamenti választásokon. A szlovákiai magyarok voksaiért versengő két párt közül csak az egyik, a Bugár Béla vezette Most-Híd tudta átlépni a törvényhozásba való bejutáshoz szükséges 5 százalékos küszöböt.

  • Ledida kétszázezres órája

    A politikai szereplőknek hozzá kell szokniuk, hogy ellenfeleik figyelmét semmi nem fogja elkerülni, és amibe csak lehet, bele fognak kötni. A választási kampány közeledtével már minden részlet számít.

  • Itt többségében magyarok élnek – Falunévtábla-avatás Karácsfalván

    Március 11-én, vasárnap délelőtt még javában hullt a hó a Nagyszőlősi járás településeire, köztük a Tiszaújhely, Puskino és Tiszakeresztúr között fekvő Karácsfalva házai­ra is, ám kora délutánra elállt a havazás, így az ugocsai kisközségben is borús ég alatt, de zavartalan körülmények közepette avathatták fel a KMKSZ falunévtábla-állítási programja keretében emelt, a helység címerével ékesített, impozáns,…

  • Szülőföldön magyarul

    A Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. 2012. március 15-től meghirdeti a „Szülőföldön magyarul” pályázatot a „nevelési- oktatási, valamint tankönyv- és taneszköz-támogatás”, illetve „hallgatói támogatás” igénylésére a 2011/2012-es tanévre.

  • Nemzet született

    1848. március 15. szürke hétköznapnak indult. A krónikák szerint aznap Pesten esett az eső, az emberek többsége tette a dolgát, mint máskor. Történt azonban, hogy a bécsi forradalom hírére a pesti fiatalok egy csoportja, élükön Petőfi Sándorral, Vasvári Pállal, Bulyovszky Gyulával, Jókai Mórral úgy határozott, hogy a cselekvés útjára lép.

  • Ülésezett a KMEDT

    Szombaton Ungváron, a dr. Novák Endre nevét viselő megyei klinikai kórház konferenciatermében tartotta évértékelő és évnyitó közgyűlését a Kárpátaljai Magyar Egészségügyi Dolgozók Társasága. A közgyűlés szomorú aktualitással kezdődött, a jelenlévők egyperces néma főhajtással adóztak a decemberben elhunyt egyik tagtársuk, dr. Varga Lajos emlékének.

  • Télbúcsúztató Tiszapéterfalván

    Tiszapéterfalván a község neves népzenei formációja, a Kokas Banda főszervezésében télbúcsúztató ünnepségre került sor március 11-ének délutánján. A rendezvénynek a művelődési ház adott otthont, melyre nagyon sokan látogattak el: az érdeklődők zsúfolásig megtöltötték a színpad előtti nézőteret. A Kokas Banda népzenei koncertjén kívül a helyi Napsugár Hagyományőrző Gyermekcsoport növendékei is felléptek ezen a vasárnapon.

  • Büntetnék a kettős állampolgárokat

    A Ternopil Megyei Tanács büntetőjogi felelősségre vonás törvénybe iktatását követeli az ország vezetőitől a kettős állampolgárokkal szemben. Az önkormányzat március 6-i ülésén elfogadott felhívást Viktor Janukovics elnökhöz és a Legfelsőbb Tanácshoz is eljuttatták – közölte az UNIAN.

End of content

End of content