Újabb szorítás Ukrajnán
Küszöbön a belorusz-ukrán kereskedelmi „háború”.
Küszöbön a belorusz-ukrán kereskedelmi „háború”.
Az Ukrajnában tapasztalható belpolitikai fejlemények miatt egyelőre leállt az a folyamat, amely Kijev gazdasági-politikai integrációját segítené elő az Európai Unióval – derült ki abból az öt európai külügyminiszter által jegyzett közös levélből, amelyet a The New York Times című amerikai napilap hírportálja tett közzé.
Ezúttal a fűszerpaprika termesztésével kapcsolatos kérdésekről faggatjuk Őr Hidi László nagydobronyi gazdálkodót, a Terra Dei Alapítvány szaktanácsadóját.
Ki ne emlékezne Salamon Bélára, a komikusra és filmszínészre? A televíziónak köszönhetően nemcsak Magyarország, hanem a kárpátaljai magyarok is láthatták sok-sok kabarétréfáját, amelyek közül több a műfaj igazi klasszikusának számít, emlékezetes szerepmondatai őt is túlélve igazi szállóigékké váltak: „Szintén zenész”, „Ha én egyszer kinyitom a számat…”, „Lepsénynél még megvóóót” stb., de emlékezetesek filmszerepei is. Kevésbé…
Munkácstól 24, a Vérke-parti várostól 36 kilométerre jelentős vasúti csomópont található a Beregszászi járás nyugati szélén, az 1972-ben nagyközségi rangra emelt Bátyú, melynek 3023 fős lakosságából 1894 magyar anyanyelvű. Vasútállomásán halad át a Budapest–Csap–Kijev–Moszkva nemzetközi járat, több személy-, illetve helyiérdekű járat. Az utóbbi évtizedekben azonban jelentősen visszaesett teherforgalmi rendező pályaudvarának a forgalma.
Ukrajna európai viszonylatban nagy, globálisan közepes ország a világ egyik legnagyobb diaszpórájával. Húsz év alatt olyan állammá lett, ahol a lakosság többsége hazafinak vallja magát. Az ukránok egy nagy szláv etnosz, amely többséget alkot a 46 milliós országban. Léteznek azonban olyan, meglehetősen befolyásos erők, amelyek számára egy ilyen Ukrajna túl nagy, amelyek többé vagy kevésbé…
Tovább zajlanak a KMKSZ alapszervezeti gyűlései, és immár a Beregszászi járásban is kezdetüket vették. A gyűléseken jelen volt Kovács Miklós, a KMKSZ elnöke, Brenzovics László, a KMKSZ alelnöke, Barta József, a KMKSZ Nagyszőlősi Középszintű Szervezetének elnöke, Balogh Lívia, a KMKSZ Ungvári Középszintű Szervezetének elnöke, Sin József, a KMKSZ Beregszászi Középszintű Szervezetének elnöke, valamint ifj. Sari…
Első miniszterelnök-helyettessé nevezte ki Valerij Horoskovszkij eddigi pénzügyminisztert Viktor Janukovics államfő múlt szerdán.
Az ukrán határ mentén fekvő Szatmárcsekén 1999 óta rendezik meg minden évben, február utolsó hétvégéjén a Nemzetközi Cinkefőző Fesztivál és Népi Ételek Bemutatója nevet viselő nagyszabású rendezvényt. Kárpátalját az idei eseményen Szatmárcseke testvértelepülése, Badaló képviselte egy 10 fős küldöttséggel.
Mint arról korábban beszámoltunk, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) kezdeményezésére az érdekvédelmi szervezet megyei tanácsi képviselői az ügyészséghez fordultak a beregszászi járási aranylelőhelyek felderítésére, feltárására és kiaknázására tavaly december végén a Kárpátaljai Megyei Tanács által kiadott engedélyek miatt, mivel azok véleményük szerint a hatályos jogszabályok és Ukrajna nemzetközi kötelezettségvállalásainak megsértésével születtek.
End of content
End of content