Huszárbüszkeség: ötszáz esztendős hagyományra emlékeznek
Évek óta Nyíregyháza ad otthont a még élő harcosok találkozójának. A huszár ott kezdődik, ahol a katonai racionalitás véget ér.
Évek óta Nyíregyháza ad otthont a még élő harcosok találkozójának. A huszár ott kezdődik, ahol a katonai racionalitás véget ér.
Életrajzírója szerint Wallis Simpson nem szerelemből ment VIII. Eduárdhoz, aki az elvált az asszony miatt mondott le a trónról.
A rendszerváltás óta nem volt ilyen nagy arányú a református iskolák számának növekedése – mondta Bölcskei Gusztáv, a Magyarországi Református Egyház (MRE) zsinatának lelkészi elnöke szombaton Budapesten, az egyház oktatási intézményeinek közös tanévnyitóján.
Fájdalom- és fúrásmentes, valamint a sav okozta szuvasodást, illetve a fogszövetet teljesen helyreállító új módszert dolgoztak ki a szakemberek, amelynek köszönhetően talán többen és gyakrabban fognak beleülni a rettegett fogorvosi székbe.
Már csattognak az ollók, berregnek a varrógépek, készítik a smink- és frizuraterveket, hiszen szeptember második hetében kezdetét veszi a divathetek forgataga, amelyet szokás szerint a New York-i Fashion Week indít szeptember 8-án.
Sophie, Isenburg hercegnője, és György Frigyes porosz herceg ma örök hűséget esküdnek egymásnak.
Az egyetemes emberiségnek egy nemzet azzal tudja a legnagyobb szolgálatot tenni, ha saját kultúráját megőrzi, kimunkálja és felmutatja – jelentette ki Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes a Rákóczi Szövetség főiskolás táborában.
Még néhány nap és becsöngetnek. Sok családnak már a devizahitel törlesztése is nehézséget okoz, most azonban arra is pénzt kell előteremteniük, hogy meg tudják venni a szükséges taneszközöket. Az iskolakezdés gyermekenként átlagosan 25 ezer forintba is belekerül – állítják a szakemberek.
Ismét elutasították a volt ukrán kormányfő szabadlábra helyezését.
A magasrangú terrorelhárító elárulta, hogy imformátorként próbálták használni a későbbi terroristákat.
End of content
End of content