Timosenko börtönben marad

Ismét elutasították a volt ukrán kormányfő szabadlábra helyezését.

Ismét elutasította az illetékes kijevi bíróság pénteken – immár tizenkettedszer – Julija Timosenko védőjének azon kérését, hogy szüntessék meg a hivatali hatalommal való visszaéléssel vádolt volt ukrán kormányfő őrizetben tartását.

A határozatot kihirdető bíró azzal indokolta a döntést, hogy a védelem a beadványában nem jelölt meg kellő jogalapot a kényszerintézkedés módosításához.

A bíró elutasította Timosenko azon kérését is, hogy kapjon két-három napot a tanúvallomásokra való felkészülésre – többek között jogi álláspontjának ügyvédekkel történő egyeztetésére -, tekintve, hogy az ügyében indult nyomozás a végéhez közeledik.

Timosenkót a bírósági eljárás szabályainak megsértése miatt vették őrizetbe augusztus 5-én, addig házi őrizetben tartották. A volt kormányfő nem volt például hajlandó felállni a székből az egyik tárgyaláson, amikor a bíró erre felszólította. Timosenko azt mondta, ezzel tiltakozott a szerinte politikai okokból indított per ellen.

Julija Timosenkót azzal vádolják, hogy 2009-ben engedélyt adott arra, hogy magas árakon, Ukrajna számára előnytelenül kössék meg Oroszországgal a gázszállítási szerződéseket, 200 millió dollárnyi kárt okozva az országnak. Timosenko őrizetben tartása éles bírálatokat váltott ki világszerte.

MTI / Híradó