Author: Lechner Ilona

2005-ben végzett Budapesten az Eötvös Loránd Tudományegyetemen német nyelv és irodalom szakos bölcsészként és tanárként. Ettől az évtől kezdve a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola német tanáraként tevékenykedik. Jelen volt a Karpatalja.ma magalakulásánál, kezdetektől dolgozik szerkesztőként a hírportálnál. Elsősorban a közélet, valamint a magyar hagyományokkal kapcsolatos cikkek és hírek iránt érdeklődik.

Kárpátalján emlékművet fognak állítani két szics-gárdistának

  A Zakarpattya.net híradása szerint a „Szvoboda” técsői járási szervezetének indítványa alapján a Técsői Járási Tanács 2011. március 4-i ülésén határozatot hoztak arról, hogy kijelölnek egy földterületet az Ukrán Nacionalista Szervezet (OUN) és a Karpatszka Szics két vezetője, Mihajlo Kolodzinszkij és Zenon Kosszak egykori kivégzésének feltételezett helyszínén egy emlékmű felépítése céljából.

Nagyböjt öröme

Talán elsőre meglepően hangzik az, hogy a böjt nemcsak lemondás és önsanyargatás, hanem valódi öröm is lehet. Pedig ez egyértelmű annak, aki legalább egyszer már végigjárta ezt a böjti utat.

Igazolták, hogy függ az orvos személyiségétől a gyógyulásunk

  Az orvos empátiája kimutathatóan segíti a beteg gyógyulását – állapították meg amerikai orvosok. A régi megfigyelést első ízben erősítették meg tudományos módszerekkel: azok az orvosok, akik magasabb pontszámokat értek el egy empatikusságot mérő teszten, kedvezőbb klinikai eredményeket értek el betegeik kezelése során, mint az ugyanolyan kezelést folytató, de kevésbé empatikus kollégáik.

Forrai Sándor Rovásírásverseny 2011

Idén Kárpátalja minden diákja számára a Kárpátaljai Magyar Cserkészszövetség immár 2. alkalommal rovásírásversenyt hirdet meg. Az esemény névadója Forrai Sándor, a székely-magyar rovásírás legnevesebb kutatója, aki Munkácson született.

End of content

End of content