Kárpátalja anno: Fedák Sári és Uray Tivadar – kárpátaljai színészek a színpadon
Igazi ritkaság ez az 1915-ben készített felvétel, melyen két kárpátaljai származású színészlegenda látható.
Igazi ritkaság ez az 1915-ben készített felvétel, melyen két kárpátaljai származású színészlegenda látható.
Az emberiség ősidők óta ismeri és használja a mézet, ahogy az a 16 000 évvel ezelőtt készített spanyolországi barlangrajzokból is kiderül. Egyes kultúrákban az istenek eledelének és az örök fiatalság forrásának tartották a mézet, melyet a hétköznapokban édesítőszerként vagy lázcsillapításra használtak.
174 évvel ezelőtt, 1841. augusztus 10-én született az ungvári vár uradalmához tartozó Mátyócon (ma Mátyócvajkóc településrésze Szlovákiában – a szerk.) Banovits Kajetán, a magyarországi vasúti fejlesztés fő alakja, a Közlekedési Múzeum első igazgatója, a Magyar Labdarúgók Szövetségének egykori elnöke.
Két korosztályra bontva, külön-külön időpontban és helyszínen rendezte meg idén a Görögkatolikus Ifjúsági Szervezet (GISZ) a Beregszászi Görögkatolikus Esperesi Kerület fiataljai számára a Megmaradni találkozót. A 14–16 év közötti fiúkat és lányokat Karácsfalvára várták a július 30. – augusztus 2. közötti rendezvényre, melyet a Hogyan készülsz? témakörben szerveztek meg.
Hálás vagyok a nagycsaládos sorozatért, hiszen általa az elmúlt években számtalan értékes családot ismerhettem meg, akik életükkel tettek tanúbizonyságot arról, hogy a többgyermekes életmód vállalása mellett semmiről sem maradnak le, sőt rengeteg élménnyel, szeretettel gyarapodtak az évek során.
Tovább folytatódott a mai napon is a kánikula. Ahogy mondani szokás: kutya meleg van. Érdekes módon a latin eredetű kánikula szó a Nagy Kutya (Canis Maioris) csillagkép legfényesebb csillaga, a Szíriusz latin nevéből (Canicula, azaz „kiskutya”) származik, ugyanis a meleg időszak a Földközi-tenger mediterrán vidékén a Szíriusz felkeltével esik egybe.
A napok óta tartó kánikulában egy régi, a beregszászi sportkomlexről készített felvétel látványa hűsítően hathat ránk.
Ismerős (h)ősök címmel szervezett vetélkedőt a Kárpátaljai Magyar Nagycsaládosok Egyesülete (KMNE) a magyar történelem és kultúrkincs témájában a kis- és nagycsaládok számára.
112 évvel ezelőtt, 1903. augusztus 3-án látta meg a napvilágot a Munkácsi járásban, Borhalom (Boboviscse) faluban Bendász István görögkatolikus kanonok, egyháztörténész és hitvalló.
Bizonyára sokan felkapják a fejüket erre a furcsa meghatározásra, s azt gondolják, hogy ezek a hivatások önmagukban is egy-egy teljes embert igényelnek, nehezen elképzelhető, hogy valaki mindhármat egyszerre gyakorolja.
End of content
End of content