Kárpátalja anno: Fedák Sári és Uray Tivadar – kárpátaljai színészek a színpadon

Igazi ritkaság ez az 1915-ben készített felvétel, melyen két kárpátaljai származású színészlegenda látható.

Gábor Andor Majd a Vica című háromfelvonásos vígjátékában együtt szerepelt a beregszászi születésű Fedák Sári és a munkácsi származású Uray Tivadar.

Fedák Sári a főszereplő Szilassy Zozó operaénekesnő gyermekkori barátnőjét, Leveles Viktóriát, azaz Vicát alakítja, akit a primadonna maga mellé vesz szobalánynak. Innentől kezdve Zozó csak annyit mond: „Majd a Vica!”, s megoldódik minden gond.

Vica rendezkedik: megnyugtatja a komponistát, megtanítja a hősszerelmest, hogyan bánjon Zozóval. A legnehezebb feladat azonban akkor vár a szobalányra, amikor azt az utasítást kapja úrnőjétől, hogy míg ő távol van, szórakoztassa az unatkozó amerikai milliárdos csemetét, Árpád Pulitzert, akit nem más alakít, mint Uray Tivadar.

Vica úgy oldja meg a problémát, hogy felveszi az operaénekesnő ruháit, s Zozónak adja ki magát. Végül jól mulatnak együtt Árpáddal, akinek annyira megtetszik a lány, hogy megkéri a kezét. A bonyodalom akkor kezdődik, amikor Zozó visszatér, s meghallja, hogy az operában arról suttognak, hogy neki viszonya van egy gazdag amerikaival. Tajtékozva rohan haza, s hamarosan kiderül az igazság. Árpád elmegy, Vica szomorkodik. Néhány nap múlva azonban megjelenik az idősebb Pulitzer, aki magával viszi Vicát a fiához.

A két kárpátaljai művész mellett olyan művészek adták játékukat a darabhoz, mint Báthory Gizella, Körmendi János, Virányi Sándor, Gere Zsigmond, Z. Molnár László, Gyárfás Dezső.

A vígjátékban elhangzó dalok szövegét Gábor Andor írta, Szirmai Albert zenésítette meg. Íme, az egyik, amelyet Fedák Sári énekelt:

Elszakadt a zsá-zsá-zsá-zsá-zsák,
Kiömlött a má-má-má-má-mák.
Vica, Vica, Vica, Vica,
Rúgja meg magát a cica
Hátra megy a rá-rá-rá-rá-rák!

De kövér a pé-é-é-ék,
A szilva de ké-é-é-ék.
Vica, Vica, Vica, Vica,
Rúgja meg magát a cica
Csókolódzni ké-é-é-é-ék!

 

Marosi Anita

Kárpátalja.ma