Ciklus-show és Titkos küldetés Kárpátalján
„Csak arra vigyázok, amit értékesnek tartok.” Ez a mottója az 1999-ben kidolgozott MFM-Projektnek, mely a német Mädchen Frauen Meine Tage, azaz lányok, asszonyok, menstruáció szavak rövidítése.
„Csak arra vigyázok, amit értékesnek tartok.” Ez a mottója az 1999-ben kidolgozott MFM-Projektnek, mely a német Mädchen Frauen Meine Tage, azaz lányok, asszonyok, menstruáció szavak rövidítése.
A Kárpátaljai Református Egyházkerület meghatározó alakja Forgon Pál püspök, aki több évtizedes lelkészi szolgálata mellett a Gulagon eltöltött raboskodásával is tanúságot tett Istenbe vetett hitéről.
Sűrű felhők közt, egy csöppnyi rés, kevés. Mégis ott bújik meg a vágyott ébredés, amíg hisszük a jót, a két rossz között, amíg távol jövőnk a múltból öntözött, addig él e nép a Kárpátok között.
A Kezünkben a Jövő Alapítvány, a Sámuel Alapítvány, a Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetsége és az ungvári Családokkal, Gyermekekkel és Fiatalokkal Foglalkozó Szociális Szolgálatok Központja közös szervezésében magyar nevelőszülők számára tartottak képzést július 21–24. között Nagyberegen.
Néha elég egy szikra, egy szunnyadó parázs, s épületek, erdők válhatnak a tűz martalékává.
Egy tucat, azaz 12. Egész pontosan ennyi főből áll a Kiss család. A Sámuel Alapítvány keretein belül működő viski családtípusú gyermekotthonban a szülők, Kiss József és Lívia a két vér szerinti gyermekük mellett további nyolc állami gondozott nevelését vállalták magukra.
194 évvel ezelőtt, 1821. július 20-án született Mészáros Károly magyar író, ügyvéd és helytörténész, aki életének egy részét Ung vármegyében töltötte, s megírta Ungvár történetét.
A Kezünkben a Jövő Alapítvány (KaJA) és a Kárpátaljai Magyar Nagycsaládosok Egyesülete (KMNE) önkéntesek számára tartott képzést július 7–8. között Nagyberegen.
Igen ritkán említik az egykori Ugocsa vármegyéhez tartozó Csarnatő nevét az írások. Régi fotót vagy képet pedig egyáltalán nem lehet találni az interneten a településről.
74 évvel ezelőtt, 1941. július 13-án hozta meg Beregszász képviselő-testülete azt a határozatot, mellyel az egykori Piac teret Kossuth Lajos nevére keresztelte át.
End of content
End of content