A nap verse: Bakos Kiss Károly: A magány négy sora
Remeg a falnak dőlt ruhaMagát hordani kevés
Remeg a falnak dőlt ruhaMagát hordani kevés
Az Ung bal partján áll a város egyik érdekes műemléke, a pravoszláv templom.
pojáca rikkancs időben a bűvész nyulak helyett
Január 6-án, 13 nappal a december 24-i szenteste után az ortodox és a kopt egyházban is elérkezett a karácsony, Jézus születésének ünnepe.
Volóc (ukránul Воловець) város Ukrajnában, Kárpátalján, a Volóci járás székhelye.
Fény és homálykavargó forgatagábanzúgnak el az évek,
Szolyva Munkácstól 30 km-re északkeletre a Latorca bal partján, a Sztrij-hegy lábánál fekszik, ott, ahol a Szolyva-patak a Latorcába ömlik.
mocsárjáró madárhírlik hozzád a hold
„Megjelent ugyanis megváltó Istenünk kegyelme minden ember számára…” – olvasták Pál apostol Titusznak írt levelének második fejezetéből a mai napon a görögkatolikus egyház templomaiban Vízkereszt ünnepén.
Becslések szerint legalább tízezren gyűltek össze vasárnap délután a Majdanon, azaz a kijevi Függetlenség terén annak ellenére, hogy az ellenzék bejelentette a szokásos heti „népi nagygyűlés” elmaradását, tekintettel a karácsonyi ünnepi készülődésre.
End of content
End of content