Görögkatolikus ministránstalálkozó Karácsfalván
A Beregszászi Görögkatolikus Esperesi Kerület ministránsai találkoztak június 22-én Karácsfalván, a Sztojka Sándor görögkatolikus líceum falai között.
A Beregszászi Görögkatolikus Esperesi Kerület ministránsai találkoztak június 22-én Karácsfalván, a Sztojka Sándor görögkatolikus líceum falai között.
Magyarország ismét erős, fontos pillanatokban a nemzet összeadja erejét – jelentette ki Hende Csaba honvédelmi miniszter szerdán, a budapesti Hősök terén tartott ünnepélyes állománygyűlésen, amelyen megköszönte az árvízi védekezésben részt vevő katonák munkáját.
A magyarországi Sziget Kulturális Szervezőiroda és az ukrán főváros vezetője szerdán Kijevben szándéknyilatkozatot írt alá, amely szerint 2014-ben az ukrán fővárosban is rendeznek a Sziget példájára nagy szabású zenei fesztivált.
Az ENSZ közlése szerint Ukrajnában az elvégzett abortuszok száma kétszer magasabb mint az Európai Unióban.
Kassát 1941. június 26-án, délkeleti irányból érkező, majd ugyanarra távozó, felségjel nélküli repülőgépek 13 órakor 29 közepes bombával támadták meg.
A bűnnek nincs származása, sem nemzetisége, nincsenek bűnös népek, csak bűnös tettek, bűnös indulatok, bűnös emberek vannak – hangoztatta Áder János szerdán a csúrogi főtéren mondott beszédében, miután Tomislav Nikolic szerb államfővel közösen fejet hajtott a II. világháborúban ártatlanul megölt áldozatok újonnan létesített emlékhelyeinél.
Mikor egyedül maradszmondok neked józsefattilákat
Az ukrán „Ukrszpecexport” nyerte el a horvát védelmi minisztérium által, hét MiG-21 típusú vadászrepülőgép nagyjavítási és modernizációs munkálataira kiírt tendert.
A Nemzetpolitikai Kutatóintézet vezetője szerint a legfontosabb cél, hogy a külhoni magyar területeken anyanyelvi oktatási intézménybe írassák a szülők a gyermekeiket, mert a többségi iskolákból minimális az esély a visszaíratásra.
A köznemesség a középkorban sok fiát ajánlotta fel az Egyháznak, hogy az elsőszülött lehetőleg csorbítatlanul örökölhesse a családi javakat.
End of content
End of content