A nap verse: Balogh Balázs: Éltetni könyebb
És vannak,akik elfásulnak…
És vannak,akik elfásulnak…
Pallagi Gyula matematika-fizika szakos tanár, a főgimnázium igazgatója Beregújfaluban született 1867. március 6-án.
Nagy Imréről és mártírtársairól emlékeztek meg vasárnap reggel a Parlament melletti Vértanúk terén a közjogi méltóságok.
Orbán Viktor kormányfő vasárnap, a mártírhalált halt miniszterelnök Nagy Imre újratemetésének 24. évfordulóján Varsóban megkoszorúzta azt az emléktáblát, amely azon a téren található, ahol 1956-ban a lengyelek vért adtak, valamint pénzt és ruhát gyűjtöttek a magyar forradalmároknak.
Bátyu református templomában nemrég megújult az orgona.
A varsa tölcsérszerű nyílással készült, a végén kúposan végződő, vesszőből font öblös halfogó eszköz, amelynek a vizek járása, a halak tulajdonsága szerint sok változata ismeretes.
Pártkongresszuson egyesült szombaton Kijevben három ellenzéki párt: a Julija Timosenko bebörtönzött volt kormányfőt támogató Haza pártba beleolvadt az Arszenyij Jacenyuk vezette Változások Frontja (Front Zmin) és a Reformok és Rend nevű párt.
Sokat romlott Julija Timosenko egészségügyi állapota, nem tud felkelni az ágyból – közölte újságírókkal szombaton a bebörtönzött volt ukrán kormányfő ügyvédje.
Mintmegütötthangvilla,
Van itt még valami, ebben a sétafogalmazóújraélésben, ami a Megértésből nemhogykirekeszt, de úgy ír rá a saját mosolyára,
End of content
End of content