Kárpátalja anno: Pallagi Gyula

Pallagi Gyula matematika-fizika szakos tanár, a főgimnázium igazgatója Beregújfaluban született 1867. március 6-án.


A budapesti egyetemen szerzett diplomát, de anyagi okokból nem tudta elfogadni utána a felajánlott fizetés nélküli tanársegédi állást. 1893-ban került a kisújszállási református főgimnáziumba tanárnak, ahol három év múlva igazgatónak választották. Közben 1895-ben sikeresen doktorált Budapesten a Fourier-sorokból. Kisújszálláson maga mellé vette unokaöccsét, a diák Móricz Zsigmondot, akinek a nagy református kollégiumokban szerzett keserves tapasztalatai után itt végre nyugodt, szeretetteljes környezetben sikerült leérettségiznie. Szeretve tisztelt nagybátyja emlékét az író később „Légy jó mindhalálig” és „Forr a bor” c. regényeiben örökítette meg.
Forrás: kfki.hu