Kárpátalja anno: a palágykomoróci református templom
A karzat mellvédjén a Szent László legenda látható, melyet a szokásostól eltérően jobbról balra festettek meg.
A karzat mellvédjén a Szent László legenda látható, melyet a szokásostól eltérően jobbról balra festettek meg.
Advent harmadik gyertyája az öröm gyertyája.
Az előadás központi témája a jelenlegi nyugati kultúra és társadalom, s annak veszélyei bemutatása volt.
Három év alatt 50 túrát szerveztek a kárpátaljai hazajárók.
A nagybégányi görögkatolikus templomot Szent Miklós püspök tiszteletére szentelték fel.
Nevét az egykori királyi erdőőrökről és a fekete folyóvízről kapta.
A község neve a környékén lévő mocsaras területre és vadalmafákra utal.
Már az i.e. XX. században is lakott volt a vidék.
„A nagy református templom valóságos katedrális…”
Az elsők között volt, aki kutatni kezdte Kárpátalja múltját és kultúráját.
End of content
End of content