A nap verse: Fodor Géza: Erdőn, mezőn gyertyát
„Erdőn, mezőn gyertyátSzomorú szél üzen
„Erdőn, mezőn gyertyátSzomorú szél üzen
Egry Ferenc Kisgejőcön (Ung vármegye), református családban született 1864. január 21-én.Elemi iskolai tanulmányait szülőfalujában végezte, majd 19 évesen megnősült és harangöntőnek állt. A mesterséget apósától kitanulva fokozatosan átvette a faluban 1793 óta működő harangöntő-műhely irányítását (ebben ma görögkatolikus templom működik).Ezzel párhuzamban Egry egészen fiatal kora óta politizált is, így már 18 éves korában tagja lett…
„korán kelőbuszokon tanultam feledni
„Elvándorlás: a remény és a hit zarándoklata” – olvasható XVI. Benedek üzenetében az elvándorlás 99. világnapja alkalmából. A világnapot január 13-án ünnepelték.
Mindennap, minden időzónában déli tizenkét órakor álljunk meg egy pillanatra, és kérjük Istentől a béke ajándékát – kezdeményezi idén is a Fokoláre Mozgalom.
Átszervezési fázisba jutott a tavaly december végi csődkérelem után az ukrán AeroSvit légitársaság, amelynek keretében szinte teljes nemzetközi járathálózatát az ukrán UIA (Ukraine Intertnational Airlines) veszi át – írja a CAPA Centre for Aviation szakmai hírportál.
Tavaly szeptemberi megalakulása óta január 12-én első ízben tartott minden kárpátaljai járásra kiterjedő nagycsaládos találkozót a Kárpátaljai Magyar Nagycsaládosok Egyesülete (KMNE) Beregszászban.
„Cirkuszt s kenyeret a népnek!”szólt egy bölcs uralkodó.
Határtalan Színjátszás címmel rendez konferenciát az amatőr színházakat tömörítő Magyar Szín-Játékos Szövetség január 18. és 20. között Zentán a Vajdasági Magyar Művelődési Intézetben.
Átszervezésre hivatkozva az ukrán Aerosvit légitársaság 2500 dolgozójából 1800-at elbocsát – közölte hétfőn a Szevodnya című ukrán napilap az állami légi szolgálatra hivatkozva.
End of content
End of content