Gasztronómiai útvonal a Kárpátok mentén
Gasztroturizmus négy országon keresztül.
Gasztroturizmus négy országon keresztül.
Ötpárti ukrán törvényhozás várható.
Félmeztelenre vetkőzött a Femen ukrán nőjogi szervezet aktivistája az al-Dzsazíra arab hírtelevízió adásában.
Ukrajna a világgazdasági válság egyik legerőteljesebben érintett országa volt, amit súlyosbítottak a belpolitikai tényezők.
„Jöttem, hogy hagyjam lábnyomom.Velem a kérdés, tán rád hagyom,
A harkivi kórházban fekvő Julija Timosenko volt ukrán kormányfő vasárnap délután leadta a szavazatát a parlamenti választások egyik mozgó szavazatszedő bizottsága előtt.
Mindenszentek ünnepén szentelik fel a brazil Padre Marcelo Rossi kezdeményezte óriástemplomot.
Tizenegyedik alkalommal lett rózsaszín a fővárosi Lánchíd vasárnap az Egészség Hídja Összefogás Egyesület által szervezett kampány keretében, amely a mellrákra, megelőzésére, illetve a szűrések és önvizsgálatok fontosságára hívja fel a figyelmet.
A Szlovákiai Magyarok Kerekasztala (SZMK) nevű civil ernyőszervezet Révkomáromban megtartotta 5. éves konferenciáját.
„a körtõla szögletigtáncoltam körbekörbe
End of content
End of content