Klicsko a parlamentbe jutott

Ötpárti ukrán törvényhozás várható.
A hétfő kora hajnalban közzétett első részeredmények alapján a Viktor Janukovics elnök mögött álló Régiók Pártja nagy fölénnyel áll az első helyen a vasárnapi ukrajnai parlamenti választások után.
A központi választási bizottság közleménye szerint a szavazatok harmadát számolták eddig össze, és ennek alapján Janukovics pártja a szavazatok 36,2 százalékát szerezte meg. A második helyen a hivatalos közlés szerint a bebörtönzött exkormányfő, Julija Timosenko pártja, az Egyesült Ellenzék áll a voksok 21,2 százalékával. A pártlistás voksok alapján a Kommunista Párt a szavazatok 15,2 százalékát szerezte meg, míg a Vitalij Klicsko profi ökölvívó-világbajnok vezette Udar (Ütés) Párt 12,7 százalékhoz jutott. A szélsőséges nacionalista Szvoboda (Szabadság párt) 7,8 százalékot szerzett. Végeredmény legkorábban szerdára várható.
Ukrajnában idén vegyes választási rendszer alapján tartották a szavazást, a törvényhozás 450 mandátumának a felét pártlistákról, másik felét az egyéni körzetekből választják. A közzétett részeredmények egyelőre a pártlistákra vonatkoznak, a közvetlen mandátumok sorsa még nehezen megjósolható.
Forrás: posztinfo.hu