Tanácsok karikás, duzzadt szemek ellen
Uborkaszeletek és plasztikai beavatkozások mellett is létezik megoldás.
Uborkaszeletek és plasztikai beavatkozások mellett is létezik megoldás.
Újabb rohamot indítottak a Moszkva által támogatott szakadárok a kelet-ukrajnai fronton, Donyeck melletti Avgyijivka ipari övezetében, a katonák visszaverték a támadást – jelentette vasárnap reggeli szokásos közleményében a kijevi hadműveleti parancsnokság.
„Napjainkban egyre többet hallani és olvasni róla, hogy amennyiben az ukrajnai bíróságok nem szolgáltatnak igazságot a polgárnak, bárki fordulhat jogorvoslatért az Európai Bírósághoz.
Alapige: Lukács 13:1–5. verse
A szabadon növő, magára hagyott fa gyümölcsei messze elmaradnak a mesterségesen nevelt fák terméseinek méretétől, mennyiségétől, ízétől, zamatától.
A szakértők egy ideje sejtik, hogy a Marson egykor talán létezhetett valamiféle élet, hiszen a bolygó légköre a múltban a feltevések szerint sokkal sűrűbb volt és néhány milliárd éve még jelentős mennyiségű folyékony víz is volt a felszínen.
A Noszti Fiúk nevű zenekarral, azaz Dobos Tiborral és Varga Zoltánnal, évekkel ezelőtt ismerkedtem meg Balatonföldváron, a Kárpátaljai Szövetség éves találkozóján.
A becslések szerint csupán 3500-7000 kifejlett hópárduc él a világon, Nepálban mintegy 300-500.
Madár János költő, könyvkiadó, kulturmindenes, a Magyar Újságírók Közösségének alelnöke, a Kelet Felől című folyóirat alapító főszerkesztője, a Magyar Írószövetség választmányi tagja.
„Nagyapám a közjegyzőnél készített végrendeletben engem tett meg az örökösének.
End of content
End of content