Author: Molnár Krisztina

2009-ben diplomázott a II.Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola magyar nyelv és irodalom szakán, 2010-ben angol mester képzésben részesült az Ungvári Nemzeti Egyetemen. 2010-2015 között az Avtocall Kft. középszintű vezetőjeként dolgozott, majd 2015-ben csatlakozott a Pro Cultura Subcarpathica civil szervezethez és a Kárpátalja.ma szerkesztői csapatához.
Vasárnapi üzenet

Vasárnapi üzenet

„Kiment a magvető vetni. Vetés közben némelyik mag az útfélre esett, és eltaposták, vagy megették az égi madarak.” (Lk 8,5) A magvetőről szóló példabeszédben azt látjuk, hogy mi minden történhet a vetőmagokkal, milyen feltételei vannak a jó termésnek. Érdekes, hogy a vetőmag ugyanaz, a befogadó környezet más, és ezen múlik a termés sikere, illetve sikertelensége….

Felfüggesztik a Népszabadság kiadását

Felfüggesztik a Népszabadság kiadását

A kiadó Mediaworks szombattól felfüggeszti a Népszabadság nyomtatott és internetes formában történő kiadását a lap új koncepciójának kialakításáig, illetve megvalósításáig azért, hogy „valamennyi érintett ezen kiemelt feladatra tudjon koncentrálni” – közölte a társaság szombaton az MTI-vel.

Három hibátlan csapat az élen

Három hibátlan csapat az élen

Az országos élvonalbeli női kézilabda-bajnokságban a legutóbbi fordulóból elmaradt párharcban a címvédő Ha­li­csan­ka Lviv gond nélkül győzte le a Szpartak Kijevet mindkét mérkőzésén, így tartja a lépést az eddig ugyancsak hibátlan Ungvári Kárpátival és Dnyiprjanka Herszonnal.

Mire jó a sütőtök?

Mire jó a sütőtök?

Szeptembertől januárig tart a sütőtök szezonja, nevével ellentétben azonban nem csak sütni lehet, finom desszerteket, leveseket, köreteket is készíthetünk ebből a vitaminokban gazdag és olcsó zöldségből.

End of content

End of content