Felemelő egyéniség – Portréfilm Aján Tamásról az M4-en

A sportdiplomata címmel a közmédia október 27-én dokumentumfilmet sugároz Aján Tamásról, a Nemzetközi Súlyemelő Szövetség elnökéről, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság tiszteletbeli tagjáról.

A közmédia M4 csatornája október 27-én tűzi műsorára Elek Sándor szerkesztő-riporter Aján Tamásról készített alkotását A sportdiplomata címmel. A 77 éves „főszereplő” a magyar sport emblematikus alakja, a Nemzetközi Súlyemelő Szövetség (IWF) elnöke, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) tiszteletbeli tagja. Az ötvenkét perces összeállítás minden bizonnyal csak a gazdag életút legjelentősebb állomásaira – sportvezetői karrierjére és sportdiplomáciai szerepvállalására fókuszálhat. A néző viszont, képet alkothat a magyar és a nemzetközi ötkarikás mozgalomban végzett tevékenységéről, a film fotókkal és interjúkkal is színesítve mutatja be azt a négy évtizedet, amelyet az IWF mai napig hivatalban levő vezetőjeként – 1976-tól főtitkáraként, majd 2000 óta elnökként – vitt végig eredményesen. A moziban számos hazai és külföldi sportszakember, köztük a NOB jelenlegi elnöke, Thomas Bach és annak elődje, Jacques Rogge is megszólal, s családtagjai, munkatársai, közvetlen barátai is szót kapnak. Az alkotás bemutatja Aján Tamást magánemberként is, és külön epizódot szán a sportember erdélyi útjának, amikor is szülőhelyét, Szamosújvárt kereste fel a stábbal.
A portréfilm rendezője, Elek Sándor maga is a sportnak él, s eredményes karrierje után választotta a sportújságírói pályát. A Duna Televízió alapításától kezdve fordította le gazdag tapasztalatát a film nyelvére. A Volt egyszer egy Papp Lacink, a Hegedüs Csabáról készített Mr. Virtus című portré és a Tusveszélyben címre hallgató alkotások is kivívták a szakma és a nézők elismerését. Egy turisztikai témájú alkotása Karlovy Varyban elnyerte a zsűri különdíját.
„A mozival egy nemzetközileg is elismert és köztiszteletben álló sportvezetőt kívántam bemutatni – indokolja választását Elek Sándor. – Annak a munkának akartam emléket állítani, amelynek eredményeként Aján Tamás világhírű és egyben világrekorder lett: ő az egyetlen sportvezető a világon, aki immár 40 éve vezet egy világszövetséget. Neki köszönhető az is, hogy a súlyemelés a nyári olimpiák programján maradt.”

Adás: 2016. október 27., csütörtök (M4 21.30)

MTVA