Kárpátaljai nagycsaládok a VII. Kolozsvári Magyar Napokon
Kolozsvár idén ünnepli 700. születésnapját, vagyis hétszáz éve annak, hogy Károly Róbert király újra városi rangra emelte Kolozsvárt 1316. augusztus 19-én.
Kolozsvár idén ünnepli 700. születésnapját, vagyis hétszáz éve annak, hogy Károly Róbert király újra városi rangra emelte Kolozsvárt 1316. augusztus 19-én.
Gyakran hallhatjuk, hogy a mozgásszervi betegségek megelőzésében és kezelésében kiemelten fontos szerepe van az egészséges életmód kialakításának, azaz a megfelelő testmozgásnak és a helyes táplálkozásnak.
Az iskolakezdéssel a szülőknek fel kell készülni arra, hogy gyerekeik több időt töltenek majd az interneten.
Az emberi agy a világ legkomplexebb szerkezete, aminek rengeteg különböző tápanyagra van szüksége ahhoz, hogy megfelelően működjön.
Ha fehérebb fogakat szeretnénk, nem kell feltétlenül hatalmas összegeket áldoznunk mindenféle kezelésekre.
Nyár végeztével, ahogyan közeledik a hűvös idő, bizony nem nehéz megfázni – még nincs hideg, de már meleg sem.
Ismeretlenek automata fegyverből rálőttek egy gépkocsira és felrobbantották, minek következtében hárman életüket vesztették, egy negyedik személy pedig megsebesült Lemberg (Lviv) megye Pusztomiti járásában – jelentette az Ukrajinszka Pravda a Belügyminisztérium közlése nyomán.
A Southamptoni Egyetem professzora arra szólítja fel az orvosokat az egész világon, hogy adjanak makacs szédülésben szenvedő betegeiknek egy egyszerű tornagyakorlatokat tartalmazó füzetet.
A kárpátaljai Fodor Krisztina receptjét olvashatjuk, aki könnyen elkészíthető, egészséges és ízletes ételekkel örvendezteti meg szeretteit. Receptjeit az Instagram és Facebook oldalán, youtube videóin és blogján is láthatjuk Sugar Free gyűjtőnév alatt. A túrófánk receptje a következő oldalakon érhető el: Video megtekinthető: https://www.youtube.com/watch?v=w36KtPCDM90 Facebook: fb.me/sugarfree.egeszseges.edes.elet Instagram: Krisztina Fodor k_fodor Könnyen és gyorsan elkészíthető finomság.
Hamarosan vége a nyárnak, érkezik az ősz – kezdődik az óvoda, iskola, s vele együtt beköszönt a kissé hűvösebb idő is.
End of content
End of content