Kárpátaljai nagycsaládok a VII. Kolozsvári Magyar Napokon

Kolozsvár idén ünnepli 700. születésnapját, vagyis hétszáz éve annak, hogy Károly Róbert király újra városi rangra emelte Kolozsvárt 1316. augusztus 19-én. Erre az ünnepnapra a Kolozsvári Magyar Napokon is megemlékeztek, a szervezők e témakörre építették fel a már 7. alkalommal megrendezett világhírű rendezvényt.

A Kárpátaljai Magyar Nagycsaládosok Egyesülete is meghívást kapott erre a fantasztikus programsorozatra. Az egyesület úgy döntött, hogy a családok jutalomként utazhatnak el Romániába. Ezért elindítottak – az előző években oly népszerű online vetélkedők mintájára – egy újabb vetélkedőt, ami a TermÉSZet nevet kapta. A játékosoknak három fordulóban kellett bizonyítaniuk rátermettségüket, leleményességüket, kreativitásukat. Két forduló online zajlott, a harmadik, mindent eldöntő pedig élőben, ahol a hat legtöbb pontot összegyűjtött család mérkőzhetett meg egymással. Így kerültek ki a győztesek, és így állt össze a lista, hogy ki utazhat el a Kolozsvári Magyar Napokra augusztus 17–21. között.

Nyolc szerencsés család indult útnak, hogy felfedezze Kolozsvár szépségeit. Programokban nem volt hiány. A város több pontján voltak olyan helyszínek, ahol egész napos foglalkozások várták az érdeklődőket.

A két legnagyobb ilyen helyszín a Főtér, valamint a romkert volt. A Főtér esténként koncertektől, előadásoktól volt hangos, a romkertben pedig reggeltől estig találhatott magának mindenki érdekesebbnél érdekesebb foglalkozást. A gyerekeket arcfestés, kézműves sátrak, népi játékok, bábszínházi előadás, mesemondás stb. várta. Egy nap elég sem lett volna, hogy mindent kipróbáljanak a lelkes érdeklődők. Az egyik napon, a gyerekek és szülők nagy örömére az Alma együttes adott koncertet. Azonban nemcsak a gyerekeknek volt bőségesen program, hanem a felnőtteknek is. Válogathattak a sportos, intellektuális, szórakoztató, aktív pihenést nyújtó programok között. Érdekes előadások, műhelymunkák, csoportbeszélgetések, városnézés, tárlatvezetések sora várta a vendégeket. Végeláthatatlanul sorolhatnánk, mi mindent készítettek elő eme neves alkalomra a szervezők.

A kárpátaljai családok is megtekinthették az ünnepi gálaestet, melyet a főtéren felállított nagyszínpadon a Kolozsvári Magyar Opera előadása nyitott meg, Erkel Ferenc Hunyadi László című operáját adták elő. A jubileumi napot a Szent Mihály-templomot befedő, 3D-s épületvetítéssel zárták.

A szombati nap sem maradt el élményekben az előzőtől, ugyanis mindenki nagy örömére egy neves, kiváló előadó, Ákos adott feledhetetlen koncertet a több tízezer néző előtt.

A kárpátaljai csapat vasárnap indult haza élményekkel gazdagon, s boldogan, hogy részt vehetett egy ilyen színvonalas, méltán híres programsorozaton.

Szilberhar Szabina
Kárpátalja.ma