Tudományos konferencia az együttélésről
„Együtt az úton: ruszinok és magyarok” címmel szervezett tudományos konferenciát a Charta XXI Egyesület és a magyarországi Országos Ruszin Önkormányzat február 3-án.
„Együtt az úton: ruszinok és magyarok” címmel szervezett tudományos konferenciát a Charta XXI Egyesület és a magyarországi Országos Ruszin Önkormányzat február 3-án.
A kárpátaljai településeken élők sorra megelégelik, hogy otthonaikba hatalmas kátyúkon át vezet az út. Az egekbe szökő üzemanyag árakból befolyó hatalmas adók ellenére sem tesz az állam semmit annak érdekében, hogy járhatóvá tegye az utakat a vidéken.
A családokat segítő pályázatok mellett tudományos kutatások, képzések, táborok szerepelnek a „2018 a külhoni magyar családok éve” programban – mondta Szilágyi Péter, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkára a tematikus év nyitó rendezvényén pénteken Budapesten.
A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Felnőttképzési Központja örömét fejezi ki aziránt, hogy a 2017. évi utolsó alkalmon 13 fő mérettette meg nyelvtudását, akik közül 2018. februárjában 12 személy veheti át nyelvtudását igazoló bizonyítványát.
A Harangláb-Lónya határátkelőhelyen az ukrán oldalon fennálló informatikai probléma miatt szünetel a határforgalom február 1-jén 16 órától. Az ukrán határőrizeti szerv tájékoztatása szerint a szakemberek dolgoznak a hiba elhárításán.
Tizenkettedik alkalommal rendezte meg Kárpátalja egyik legnépszerűbb turisztikai rendezvényét a beregszászi járási Mezőgecse a KMKSZ és a Kárpátaljai Megyei Állami Közigazgatási Hivatal támogatásával.
Francisco Núnez Olivera – a világ legöregebb férfija 113 éves korában hunyt el egy nyugat-spanyolországi faluban, ahol egész életét töltötte.
Ajándékozással vette kezdetét a Kárpátaljai Magyar Könyvtárosok Egyesületének éves közgyűlése az Európa-Magyar Házban január 29-én.
Szent László tiszteletére avattak emléktáblát Beregszászban a római katolikus egyházközség szolgálati lakásának falán (Bethlen u. 4).
Valljuk be, nassolni mindenki szeret, arra azonban már nem mindenki figyel, hogy két étkezés között egészséges rágcsálnivalókat vegyen magához. Az alábbi öt nassolnivalót mindenki bátran fogyaszthatja, a mértékre azonban esetükben is érdemes figyelni.
End of content
End of content