Szent László emléktáblát avattak Beregszászban

Szent László tiszteletére avattak emléktáblát Beregszászban a római katolikus egyházközség szolgálati lakásának falán (Bethlen u. 4).

A Himnusz közös eléneklése után az ünnepséget Dalmay Árpád, a Beregszászért Alapítvány képviselője nyitotta meg. Köszöntő beszédében elmondta:
„Az emléktáblát szent királyunk megkoronázásának 940. és szentté avatásának 825. évfordulója alkalmából készítettük el győri városi képviselők és a nyíregyházi Nyírtávhő Kft. támogatásával. A dombormű Pálffy Katalin szobrászművész alkotásának másolata.
Miért is fontos számunkra, beregszásziak számára Szent László tisztelete? Elsősorban azért, mert személyében az egyik legnagyobb magyar uralkodót tiszteljük, akit a katolikus egyház a szentek sorába emelt. Másodsorban azért, mert Beregszász megalapításához szorosan kötődik Lampert herceg neve, aki László fivére volt.”
Majd ismertette Szent László életének fontosabb momentumait, kiemelve erényeit és bátorságát.
Végül hozzátette, hogy nem csak szentéletű királyunk idejében, de ma is védeni kell a kereszténységet, és nem csak az arab és afrikai migránsoktól, hanem olykor a nyugat-európai politikusoktól, akik hallani sem akarnak keresztény gyökerekről.

Az emléktábla felavatása előtt Molnár János beregszászi római katolikus esperes-plébános is szólt a jelenlévőkhöz:
„Egyetlen ház sem adott a világnak annyi szentet, mint az Árpád-ház. Szám szerint huszonhetet, akik között tündöklő csillagként ragyog Szent László király. Hálás szívvel emlékeznek rá nemcsak a magyarok, hanem a Kárpát-medence összes népe. Ma, amikor megáldjuk az emléktáblát, az ő közbenjárását és segítségét kérjük nemzetünk, fiataljaink számára, hogy ifjabb nemzedékünk olyan országban nőjön fel, ahol a keresztény értékek mentén haladhatnak és keresztényként élhetik életüket.”

Az áldás szavai után az emléktábla koszorúzása következett.

A megemlékezés ünnepélyességéhez a Szent Kereszt kórus járult hozzá énekével.

Bunda Fehér Rita
Kárpátalja.ma