Holtan találták a világ- és Európa-bajnok cselgáncsozót
Holtan találták Craig Fallon világ- és Európa-bajnok brit cselgáncsozót.
Holtan találták Craig Fallon világ- és Európa-bajnok brit cselgáncsozót.
Az Együtt Sárosorosziért Civil Szervezet köszönetét fejezi ki a Csoóri Sándor Alapnak, az Emberi Erőforrások Minisztériumának, illetve az Emberi Erőforrások Támogatáskezelőnek, hogy a Sárosorosziban működő Hangraforgó együttes támogatásban részesülhetett.
Meghaladta a 600 tonnát a Magyarok Kenyere – 15 millió búzaszem jótékonysági kezdeményezés keretében összegyűjtött búzaadomány mennyisége tavaly – mondta Jakab István, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (MAGOSZ) elnöke szerda reggel az M1 aktuális csatornán.
Csütörtökön lesz négy éve, hogy elindult a közszolgálati média sportcsatornája, az M4 Sport, amelynek születésnapja egybeesik a budapesti vívó-világbajnokság első döntős napjával.
A gyepet nézem, talán a gyepet.
Az Európai Unió (EU) ismételten felszólítja Oroszországot, hogy vállalja felelősségét a maláj utasszállító lelövésében játszott szerepéért, és teljes körűen működjön együtt a folyamatban lévő nyomozásban az elszámoltathatóság megállapítására érdekében – jelentette ki Federica Mogherini, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője kedden.
Az ukrán vezetők ne alaptalanul vádaskodjanak, hanem adják vissza a nemzeti kisebbségek elvett jogait! – közölte Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára szerdán az MTI-vel.
Játszol valamilyen vonós, fafúvós hangszeren vagy fuvolán és tagja lennél egy príma kamaraegyüttesnek? Jó a hangod és énekelnél egy vegyeskórusban?
Meglepetésre a kormányzó Kereszténydemokrata Unió (CDU) elnöke, Annegret Kramp-Karrenbauer lesz az új német védelmi miniszter, miután Ursula von der Leyen szerdán távozik a tárca éléről – erősítette meg a dpa német hírügynökség értesülését kedd este Thomas Strobl, a CDU helyettes alelnöke.
A vb-ezüstérmes magyar pólóválogatott 13–11-re legyőzte az Eb-ezüstérmes spanyolokat a kvangdzsui vizes vb vízilabdatornájának szerda hajnali csoportmeccsén, így szinte biztosan csoportelső, amivel bejut a negyeddöntőbe.
End of content
End of content