„Mosolyt a hátizsákba!” – kárpátaljai rászoruló gyerekek táboroztatására gyűjtött a Magyar Református Szeretetszolgálat

„Mosolyt a hátizsákba!” címmel indított adománygyűjtést a Magyar Református Szeretetszolgálat Alapítvány. A célkitűzés 150 olyan kárpátaljai gyermek egyhetes nyári táboroztatása, akik számára nincs más lehetőség a felüdülésre.

Bárhol és bármilyen körülmények között éljünk, a nyárról szinte mindenkinek a pihenés, a kirándulás, a kikapcsolódás jut először az eszébe. Nagyszerű lehetőséget biztosítanak erre a különböző nyári táborok, akár az egyház, az állam vagy iskolák szervezik őket, hiszen különféle szórakoztató és tehetségfejlesztő programokon próbálhatják ki magukat a kisdiákok, mindezt családbarát, kedvező árakon. Kárpátalján is szerveznek a gyülekezetek ilyen gyermektáborokat, szülői hozzájárulásként mindössze ötszáz forintot kérnek a családoktól. Azonban sok család ezt sem engedheti meg magának – a Magyar Református Szeretetszolgálat táborai nekik jelentenek segítséget.

A június elsején elindított adománygyűjtés eredményeként sikerült elérni, hogy a Kárpátaljai Református Egyházkerülettel közösen 150 olyan gyermeket lehessen segíteni, akik igen súlyos anyagi- és szociális terhekkel küszködő családban nőnek fel. A helyi gyülekezetek lelkipásztorai segítettek felkutatni azokat a legszegényebb kisdiákokat, akik számára nem lett volna más lehetőség arra, hogy nyáron úgy tölthessenek el egy hetet, hogy ne kelljen a szegénységgel szembesülniük, és egyszerűen csak gyerekek lehessenek.

Fotó: Neményi Márton

A nagylelkű adományozóknak köszönhetően a banki átutalások által, valamint a 1358-as adományvonal hívásából befolyt összeggel sikerült összegyűjteni a szükséges 1 125 000 forintot, melyből 150 gyermek nyári szünete válhatott felejthetetlen élménnyé. Július utolsó hetében Csonkapapiban, augusztus 5-től Ráton, valamint augusztus második felében Aklihegyen ötven-ötven óvodás és általános iskolás kisdiák pihenhet együtt. Fejlesztő- és közösségépítő játékok, strandolás, kirándulás, éneklés és közös áhítat, imádság színesíti a tábori programot.

Fotó: Neményi Márton

Hálásan köszönjük minden jószívű adományozónak a hozzájárulását, hogy a mélyszegénységből jövő gyermekek által várt táborok létrejöhettek, és lehetőséget biztosítottak arra, hogy néhány napig elfelejthessék a mindennapi gondokat, és felhőtlenül élvezhessék a gyermekkort.

Magyar Református Szeretetszolgálat