Holttestet találtak a Beregszászi járásban
Az előzetes információk arra utalnak, hogy az elhunyt egy Técsői járásból származó 38 éves férfi.
Az előzetes információk arra utalnak, hogy az elhunyt egy Técsői járásból származó 38 éves férfi.
Az unió ezen megnyilvánulása azt a benyomást kelti, hogy kettős mércét alkalmaz Ukrajnával és Szlovákiával szemben.
Korábban, a „Mosolyogj” elnevezésű akciójával három év alatt, közel hatvan kárpátaljai nyugdíjas kapott műfogsort ingyen.
A megyében eddig 41 788-an gyógyultak fel a betegségből.
A fertőzés egy nap alatt 433 halálos áldozatot követelt.
Mostantól kezdve éjjel-nappal működik majd, és kizárólag a Beregszászi kistérség lakosságának problémáival foglalkozik.
Holnaptól növekednek a nyugdíjak és szociális segélyek szállítási díjai .
A felújítás a darvai, az ósándorfalvi, a taracújfalui, a szeklencei, a középapsai és a terepesfejérpataki templomokat érinti.
A tüzet valószínűleg az okozta, hogy a nyugdíjas az ágyban dohányzott és elaludt.
A Kijevi Városi Államigazgatás szerint a fővárosiak nem vették komolyan a karantén-korlátozásokat.
End of content
End of content