Perez: A McLaren egyelőre sötétben tapogatózik
Sergio Perez bevallotta, hogy egyelőre csapata nem ismerte ki teljes mértékben az új versenygépet, jóllehet két hét múlva kezdetét veszi az idei szezon a Forma-1-ben.
Sergio Perez bevallotta, hogy egyelőre csapata nem ismerte ki teljes mértékben az új versenygépet, jóllehet két hét múlva kezdetét veszi az idei szezon a Forma-1-ben.
A 2012-ben elért eredményekről, valamint az együttműködési tervekről tárgyalt Ivan Baloga, a megyei tanács elnöke és a Cseh Köztársaság küldöttsége február 28-án a megyei tanács épületében.
Ukrajnában gyakorlatilag lezárult az állami szociális segélyek februári folyósítása – jelentette be Natalija Korolevszka szociális miniszter.
Ezúttal egy Szürtébe tartó segélyszállítmány akadt el a határon: a Hollandiából érkező adományt vissza kell küldeni.
Ünnepélyes keretek között átadták azt a Japánban gyártott speciális emelőrobotot, amely segítségével a fogyatékkal élő gyermekek ezentúl könnyebben mozoghatnak a számukra akadályt jelentő körülmények között.
Új vezetők kerültek a beregszászi Bereg Kábel Kft. élére.
Magyarország nem teljesítette a vasúti közlekedés területén az uniós jogból fakadó kötelezettségeit – állapította meg csütörtökön kihirdetett ítéletében az Európai Unió luxembourgi székhelyű bírósága.
Csütörtökön fronthatás nem terheli a szervezetet, de a reggeli nyirkosság következtében az ízületek sajoghatnak, merevvé válhatnak – írja a Meteoklinika orvosmeteorológiai szakportál.
– Nem lehet egyszerre a Vámunió tagjává válni és az Európai Unióval elmélyült szabadkereskedelmi zónát létesíteni. A kettő együtt nem lehetséges – mondta José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke az EU-Ukrajna csúcstalálkozó után Brüsszelben.
A hírek szerint óriási az érdeklődés a monte-carlói Millió Dolláros Szuper Négyes elnevezésű torna iránt, amelyre március 30-án kerül sor, és a négyek között ott van a korábbi félnehéz-, és cirkálósúlyú világbajnok Erdei Zsolt is.
End of content
End of content