Perez: A McLaren egyelőre sötétben tapogatózik

Sergio Perez bevallotta, hogy egyelőre csapata nem ismerte ki teljes mértékben az új versenygépet, jóllehet két hét múlva kezdetét veszi az idei szezon a Forma-1-ben.
Perez csapattársa, Jenson Button a múlt heti tesztek után elmondta, hogy nehéz megítélni az MP4-28 teljesítményét, ami igencsak hullámzó – valamikor veri a mezőnyt, valamikor pedig csúnyán alulmarad a többiekkel szemben.
Az újságírók Pereznek is feltették a kérdést, hogy hasonlóan érez-e, amire ő helyeselve felelt, ám azt is hozzátette, hogy véleménye szerint semmivel sincsenek rosszabb helyzetben, mint riválisaik.
„Úgy gondolom, hogy nagyon sok dolgunk lesz a következő napokban, amik nagyon fontosak lesznek számunkra a szezonra való megfelelő felkészülés érdekében” – nyilatkozta a McLaren mexikói versenyzője Barcelonában.
„Mindenképpen a jelenleginél több információval szeretnénk megérkezni Melbourne-be. Volt néhány nehéz napunk, problémákkal tűzdelve, így egyelőre még nincs elegendő információ a birtokunkban. Fontos, hogy maximalizáljuk a lehetőségeinket. Biztos vagyok abban, hogy a teljes mezőnynek vannak problémái. Mindenki egy kicsivel felkészültebben szeretne megérkezni Melbourne-be.”
Pereznek már csak egy tesztnapja van arra, hogy még jobban hozzászokjon autójához, mielőtt élesben is bemutatkozna a McLaren színeiben.
„Az utolsó napomon meg szeretném ismerni azokat a fejlesztéseket, amik legutóbb felkerültek az autóra és a beállításokkal is foglalkoznom kell, hogy még kényelmesebben érezhessem magam a pilótafülkében” – magyarázta.
„Legutóbb nem voltam teljesen megelégedve a beállításokkal, így elvégeztünk néhány módosítást, amit mindenképpen ki szeretnék próbálni Melbourne előtt. Ha ez nem sikerül, akkor előre kell tekintenünk, mást nem is tehetünk.”
Forrás: f1vilag.hu